5.fejezet -A változás szele

Sziasztok! Sajnálom, hogy késet a friss, de piszkosul megfáztam :/. Remélem megbocsátotok nekem, és kapok pár komit. Ez eddigi komizóknak is köszönöm, a komikra most kezdek válaszolok, egy komiban :) Figyelem, ebben a fejezetben már elég csúnyán beszélnek!
5.fejezet -A változás szele

~Amanda szemszög~
Harmadik hónapja dolgoztam a bárban, a kávézóba már csak négy órás voltam, hiszen nem volt rá több időm és valamikor aludnom is kellett. A vizsgáim előtt pedig kivettem egy nap szabadnapot, valamint lógtam az egyetemről és akkor tanultam. Más választásom nem nagyon volt. Hármas, négyes vizsgáim lettek így is szóval meg voltam magammal elégedve. Végre elérkezett a várva várt nyár, most nincs három hónapig egyetem. Vagyis ma voltak még vizsgáim és mostantól leadtam a lantot szeptemberig.
Felhúztam a szokásos elég keveset takaró munkaruhámat, egy necc harisnyát, egy nagyon-nagyon rövid farmergatyát, és egy hátul teljesen kivágott felsőt.
-Amanda, idedobod az alapozót? – mosolygott rám kedvesen Candy. Ő vele voltam a legjobban mostanság.
-Persze – és már repült is a doboz.
-Köszi. Nem hiszem el, tizenkilenc vagyok és napi szinten sminkelnem kell, mert úgy nézek ki, mint egy kikopott kurva – morgolódott a tükör előtt.
-Én hajnalra érzem úgy magam. Lecsúszott smink, izzadt test és leszakadnak a bokáim – kuncogtam nyomorult életemen, miközben belebújtam a rettentő kényelmetlen cipőmbe.
-Ja, faszán nézünk ki olykor – kuncogott. – Amúgy, hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezte kíváncsian, miközben kihúzta a szemét.
-Öhm szerintem elég jól, de nem akarok semmit elkapkodni – mosolyogtam, miközben elővettem a „két kiló vakolat” nyersanyagait. – Neked? – kérdeztem vissza.
-Nem tudom. Szerintem iszonyat szar lett, de már nem érdekel – rántotta meg a vállát.
Mi voltunk ketten a csapatból, akik egyetemre jártak. Neki is nagyon sokat számított az egyetem, de próbálta a lazát adni. Tudtam, hogy közben nagyon ideges, de ezzel védte magát.

Fél óra múlva már hosszú sorokban álltak kint az emberek. Hiszen péntek van, ilyenkor kétszer akkora a forgalom.
-Barátném, - húzott magához Candy. - Pénteki szokásunkhoz híven, vegyünk magunkhoz egy kis löketet a mai estéhez – vigyorgott rám Candy. És elém tolt egyet a jó tömény piák közül, amit rögtön le is húztam.
Már hangosan tombolt a zene mi pedig fel leszaladgáltunk az italokkal.
-Amanda! – szólt Candy. – Kérlek, állj be a pultba – nézett rám kérlelően, és megláttam a két srácot a bármúlt mellett, akik barátnőmet vizsgálták. Persze én csak örültem a kevésbé szaladgálós munkának, mert már full izzadt voltam.
-Okés – mosolyogtam fáradtan, majd már cseréltünk is.
-Két Heinekent – halottam meg rögtön egy ismerős hangot. Gyorsan kivettem a pult alól a kért alkoholt és letettem a pultra.
-Amanda? – nézett rám értetlenül Tom. – Nem, te nem lehetsz Amanda – vizsgált engem.
-Tom, Amanda vagyok – kuncogtam zavartan.

~Rob szemszöge~
A srácokkal már a harmadik, sőt az is lehet a negyedik körön voltunk túl. De Tom nem nagyon akarta hozni a sörömet, már kezdett bennem felmenni a pumpa.
-Csajozik – kapott utánam Sam. Mikor el akartam indulni a pult felé, ahol Tom nagyon nevetett egy lánnyal.
-Szomjas vagyok – ráztam le magamról Sam kezét és megindultam a pult felé.
-Komolyan? Három hónapja? – kérdezte Tom a csajt. – Nézd tesó, ki áll a pultban – nevetett fel barátom mikor meglátott.
Ránéztem a pultosra és megállt bennem az ütő.
-Mondtam, hogy ő sem ismer meg – kuncogott Tom, már bevolt állva ő is rendesen, mindig ezt csinálja ilyenkor, mindenen vihog. Idegesítő.
-Itthon vagy? – kérdezte meglepetten a pultból Amanda.
-Itt dolgozol? - tettem fel pont akkor én is a kérdést.
-Holnap délután elmegyünk az egyik haverunk házába egy hétre, eljössz? – kérdezte mosolyogva Tom. Észre sem véve, hogy mi egymás szemébe bámulva vizslatjuk egymást. Most az ő vétke nagyobb, hogy nem árult el, hogy itt dolgozik vagy az enyém, hogy nem mondtam neki, hogy ma érkezem.
-Nem akarok zavarni – mosolygott Tomra elkapva rólam a tekintetét és kiszolgálta, a két szőke csajt, akik mellettünk álltak.
-Nem zavarnál – mosolyogtam rá.
-Nem nagyon tudok – húzta el fáradtan ajkait.
-Am, itt van megint Paulod – lépett mellénk egy csaj, valószínű pincér lehetett, hiszen egy tálca volt a kezében, de okos vagy Pattinson. Pacsi.
-Hol? – kapta fel a fejét Amanda.
-Ki az a Paul? – kérdezte kajánul Tom. Szerencse, hogy megkérdezte, mert erre én is kíváncsi voltam.
Abban a pillanatban Amanda kilépett a pultból és a tömeg felé indult. Most vettem csak észre, hogy mennyire sexi volt. Egy trikó volt rajta, ami a hátát engedte láttatni, alatta egy nagyon rövid farmer nadrág és formás combjaira necc harisnya feszült. Ha nem egy haverom lenne, most megindultam volna utána és behúztam volna a wc-be és magamévá teszem. Atyaisten Rob!
-Szóval, szépségem ki az a Paul? – kérdezte Tom a csajtól, aki beállt a pultba.
-Egy kölyök, aki azt hiszi övé a világ – mondta idegesen a csaj.
És abban a percben kilépett a tömegből Amanda, egy srác kezét szorongatva. A srác kábán vigyorgott, Ami pedig idegesen trappolt be a pultba.
-Ott maradsz, és addig ott ülsz, a seggeden még nem végzek. Értettél? – nézett rá mérgesen.
-Ne legyél ilyen Ami. Olyan vagy, mint az anyám – nevetett savanyúan vissza a srác.
-Nem, én nem vagyok egy kurva, még. Fogd be a pofád és kész –nézett rá mérgesen Am.
-Hé srácok, mizu? – fordult felénk Paul.
-Ki vagy te? – kérdezte Tom.
-Az apád – nevetett fel elég betegen a srác.
Érdesek figura az egyszer biztos.
-Srácok hozzátok már a piát! – lépett mellénk Bobby. – Hogyhogy dolgozol ma? – kérdezte Amandát.
És akkor esett le, Bobby tudta, hogy itt dolgozik, neki elmondta.
Sértődötten felálltam és visszasétáltam az asztalunkhoz.

~Amanda szemszöge~
Nagy nehezen véget ért a ma este is. Paul, mint a héten egész végig ma is kissé betépett állapotában jelent meg a munkahelyemen. Nem értettem miért csinálja ezt, oké drogozik egy dolog, egy nagydolog, de mi a fenének jön ide? Ki akar rúgatni? Akkor biztos lehet benne, hogy szétrúgom a valagát.
Belöktem az én drága unokaöcsémet az ágyába, lehúztam a cipőjét, megpusziltam és mentem megnézni a nagyit.
Meglepetésként ért, hogy még ébren volt és nem is kicsit. A szobájában lévő asztalnál ült és valamit írt.
-Szia – mosolyogtam rá az ajtóból. – Miért nem alszol? – kérdeztem kedvesen miközben mellé léptem, de eltakarta azt, amit eddig írt.
-Pár perce keltem fel, korán lefeküdtem – mosolygott rám biztatóan. De tudtam, hogy egyre gyengébb és a rák már a fejében is zavarokat okoz. Erre két hete jöttem rá mikor megkóstoltam a szokásos süteményt és pocsék volt. Összekeverte a recepteket. Éreztem, hogy már nem sokáig lehet velünk, de nem tudatosult bennem. – Kérsz valamit enni? - kérdezte.
-Nem, nem letusolok, aztán alszok. Ne segítsek valamit? – kérdeztem miközben egy puszit nyomtam a homlokára.
-Nem, nem. Pihenjél csak – mosolygott én pedig elindultam a fürdő felé. Ahogy beálltam a meleg víz alá rögtön eleredtek a könnyeim.
Negyed óra múlva már könnyek között aludtam.

*~*~*~*

-Szia álomszuszék. Ideje indulni – halottam meg Bobby hangját a fülem mellett, mire rögtön felkaptam a fejem.
-Mi a faszom van? – kérdeztem tőle idegesen. - Hova kell indulni? –tettem hozzá már kedvesebben.
-A srácok kint várnak a kocsiba, Tom azt mondta jössz – nézett rám értetlenül és egyben szomorúan.
Lepörgettem magamban miket beszéltem Tommal tegnap.
-De én nem mondtam neki semmit rá – néztem fel kómásan Bobbyra.
-Persze, hogy megy. Már három hónapja csak munka meg suli. Itt a nyár ideje szórakoznod – mosolygott a nagyi az ajtóból.
-De…. – akartam mondani a rengeteg érvet, hogy miért kell itthon maradnom.
-Engem ezzel tennél boldoggá – mosolygott rám, tudta, hogy ez ellen nem tudok mit csinálni.
-Paullal mi lesz? –kérdeztem a nagyi felé nézve miközben a szekrényből kivettem pár nadrágot és felsőt.
-Megoldom – mosolygott a nagyi. – Úgyis beszélgetni akarok vele.
-Mit kezdesz egy drogos állattal? – kérdeztem idegesen. Nagyon nem tetszett ez a dolog.
-Amanda, ő az unokaöcséd – nézett rám szigorúan.
-Ez az egyetlen mázlim – mosolygott az ajtóból Paul.
-Atyám ilyen korán van, hogy még nem lőtted be magad? – nevettem fel gúnyosan. – Bocs, fáradt vagyok – néztem bocsánatkérően a nagyira és egy puszit nyomtam az arcára.
-Hány napról van szó? –kérdeztem Bobot.
-Hét nap, hat éjszaka – mosolygott rám barátságosan.
-Rendben – motyogtam és egy sóhaj közepette belevágtam a dolgokat a sporttáskámba, amit a szekrény aljából nagy nehezen kicincáltam.
Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, elköszöntem a nagyiéktól és már szaladtunk is a le a lépcsőn.
-Ugye van kávétok? – kérdeztem Bobyt miközben a kezét szorongattam a lépcsőn lefelé menet.
-Persze, két cukorral és tejjel csak neked, szívem – mosolygott és már meg is érkeztünk a kocsihoz. Amiben Tom a vezetőülésben, Rob az anyósülésen mi pedig hátul utaztunk.
-Tessék – nyomta a kezembe Boby az éltető nedűt.
-Megmenteted az életem – mosolyogtam rá, majd visszasüppedtem az ülésemben és az ablakon bámultam kifelé. Olyan fura érzés motoszkált bennem, mintha a változás szele csapna meg hamarosan vagy valami ilyesmi. Nagyon reméltem, hogy nem rossz irányú változás.
Telefonomért nyúltam és már hívtam is a nagyit. A srácok hármasban beszélgettek, nem nagyon érdekelt most, hogy miről. Három csörgés után fel is vette a nagyi.
-Szívem, minden oké. Negyed órája mentetek el és kibírok nélküled egy hetet. Ha gond van hívlak – mondta rögtön a kagylóba.
-Oké – suttogtam. - De biztos, hogy… - fejeztem volna be a mondtatott.
-Igen, biztos. Napi egyszer hívj fel és kész. Már nagylány vagyok – kuncogott bele a telefonba.
-Csak nem összeszedtél valami pasit? – nevettem bele a telefonba.
-Pasit?! Az kéne nekem még – kuncogott. – Na, de most beszélgess a fiúkkal, de vigyázzatok, magatokra puszilok mindenkit – hadarta el, mint aki siet valahova.
-Szia – motyogtam, de már le is tette.
-Nagyi puszil titeket – mosolyogtam a srácokra.
-Tényleg miért nem kaptunk sütit? – kérdezte Tom megrovóan, Bobby pedig rám kapta a tekintetét, csak ő tudta mi van.
-Paul megette mindet – erőltettem arcomra egy mosolyt.
-Nem szinpi nekem az a gyerek – motyogta Rob.
-Miért lakik nálatok? – kérdezte meg Tom. – Talán a fiúd? – nézett hátra.
-Az utat nézd, amúgy nem– kuncogtam fel. – Ő az unokaöcsém – mosolyogtam. Bármennyire elegem volt Paul drogos ügyeiből, imádtam őt.
-Komolyan? – kérdezte Tom. – Pedig már kezdtem féltékenykedni – vigyorgott a tükörbe.
Az egyórás autóutat végig beszélgettük főkent Tom és én, de Bobby is beleszólt néha. Majd megálltunk tankolni, Tom és Bobby bementek venni egy újabb adag kávét nekem és pár doboz cigit.
Mi pedig Robbal rágyújtottunk. Olyan furák voltunk, mintha nem is lennénk olyan jó barátok, pedig azok voltunk. Lassan Rob mellé ültem és fél kézzel átöleltem.
-Miért nem szóltál, hogy ott dolgozol? Egyáltalán miért dolgozol ott? – kérdezte halkan.
-Gondoltam, hogy nem fogsz repesni az örömtől – motyogtam majd mélyen beleszívtam a cigimbe. – Kell a pénz – suttogtam pár perc múlva.
-Tudod, hogy adok, ha kell – nézett rám.
-Fordított helyzetben te kérnél tőlem? – kérdeztem, miközben felnéztem arcába.
-Nem – motyogta, majd szorosan megölelt.
-Akkor áruld el nekem, miért nem szóltál, hogy itthon vagy? – néztem fel arcába kíváncsian.
-Tegnap jöttem haza. Hírtelen felindulásból… aztán csak inni akartam. Semmi jelentőseb oka nem volt – motyogta a nyakamba.
Nagy kibékülés tehát megtörtént. Ezek után jobb hangulatban indultunk útnak és húsz perc múlva meg is érkeztünk, de nem is gondoltam, hogy ekkora meglepetésben lesz részem.

-Többiek már itt vannak? – kérdeztem meg, miközben kiemeltem a sporttáskám a csomagtartóból.
-Aham – vigyorgott Bobby és átölelte a derekam.
-Úgy néztek ki, mint akik járnak, nekem ez nem tetszik – nézett ránk sértődötten Tom. – Bár Bob sosem szedne össze egy ilyen lányt – kuncogott Tom.
-Kösz, tesó. Ez jól esett – motyogta Bobby, szorosabban ölelve a derekam.
-Nem, mintha Tom te megérdemelnéd Amit – nézett rá komolyan Rob.
-Mert talán te igen? – kérdezte gyilkos szemekkel Tom.
-Fiúk, most összevesztetek rajtam? – nevettem fel zavaromba. – Ne már. Ez olyan furi, egyik ötökkel sem járnék. Hiszen a barátaim vagytok – mosolyogtam rájuk.
-De ha nem lennél a barátunk, kivel járnál? – kérdezte Tom. Most mondjam azt neki, hogy vele biztos, hogy nem a másik két sráccal pedig lehet. Nekem ő sok lett volna, míg Bob vagy Rob teljesen megfelelőnek bizonyult. Csak a bizsergés hiányzik…
-Végre, márt azt hittem nem is jöttök – robbant ki egy srác az ajtón. Megmentve engem.
-Sam – ráztak kezet a srácok az említettel, vagyis gondolom, hiszen még sosem láttam.
-Bizonyára te vagy Amanda. Már rengeteget halottam rólad, és tényleg olyan gyönyörű vagy, mint mondják – kacsintott rám majd két puszi után megölelt.
Első benyomásra nagyon szimpatikus volt Sam, de majd egy hét alatt kiismerem.
-Milyen volt az út? – kérdezte udvariasan már az ajtóban állva.
-Az első fele letargikus, hiszen Rob álmos volt – nevetett rám Tom. – Aztán egy cigi és két kávé után felélénkült és végig szórakoztunk – motyogta Tom és egy puszit nyomott az arcomra.
Gyorsan ledobtuk a kabátunkat, cipőnket és már léptünk is be.
És kellemes meglepetésként ért, hogy Dorina ugrott a nyakamba.
-Hát te? – kérdeztem mosolyogva.
-Ő, az unokahúgom – mosolygott Sam. – Néha kicsit sok – forgatta szemeit.
-Végre még egy lány és még ismerős is – kuncogott.
-Ismeritek egymást? – néztek ránk meglepetten a fiúk.
-Igen, tudod őt ütöttem el – suttogta Dóri sajnálkozva.
-Nehogy még egyszer bocsánatot kérj – emeltem fel fenyegetően az ujjam.
-Oké, oké – nevetett fel.
-Mikor üteted el? – kérdezte komolyan Rob.
-Már vagy fél éve – rántottam meg én a vállam.
-Gyertek már be, kihűl a pizza mire ideértek – kiáltott Sam gondolom a nappaliból.
-Oké, oké – nevetett Dorina és már húzott is maga után.
Beléptünk a nappaliba, ami óriás volt. Hatalmas kanapéval, dohányzóasztallal és pár puffal. Rob és Bob közé lettem besuvasztva, akik már nagyban a fejüket tömték, én csak mosolyogva néztem őket.
-Te nem vagy …éhes? – kérdezte két falat között Rob.
-Nem, köszi – mosolyogtam rá. Mostanában elég keveset eszek, ami meg is látszik rajtam, de most sem volt étvágyam.
-Skacok gyertek, már be! Itt van Bobiék titokzatos barátnője – halottam meg a teraszról Sam hangját.
-Megyünk – halottam rögtön a választ, majd Sam mögött, belépett egy számomra ismeretlen srác és … Jackson Rathbone, személyesen.
Egy pillanatra lefagytam. Most komolyan Jackson van velem egy szobában? Csak őt figyeltem, csodásan festett a maga stílusában. Percekig csak szemeit bámultam, amik rabul ejtettek.
-Khm, Marcus vagyok – lépett elém egy srác eltakarva a csodás kilátást, már majdnem rászóltam, hogy mennyen már a képből, de nagy nehezen megálltam.
-Amanda – mosolyogtam rá, majd felálltam és két puszit adtam az arcára.
-Rengeteget hallottunk már rólad – mosolygott Sam, miközben leült velem szembe az egyik kanapéra.
-Uh, jó az nekem? – nevettem fel zavaromba, utáltam a központba lenni. Ezt Bobby rögtön kiszúrta és térdemre tette a kezét, amit Jackson tekintetével követett. Azért egy „sziát” megejthetett volna. Mit vártam, megtisztel vele, engem? Jó vicc.
-Nem haragszotok, ha én elszívok egy cigit? – álltam fel zavartan, majd a terasz, vagyis amerre gondoltam, hogy a terasz van, arra igyekeztem.
-Mióta cigizel ennyit? – kérdezte Rob apáskodóan.
Csak megrántottam a vállam. A válasz az lett volna: mióta alig eszem, és alszom.
Kiléptem és pár perc után már beleszívtam az újabb nikotin adagomba. Remegett a kezem az idegtől, mint az elmúlt két hónapba folyamatosan, de most még rátett egy lapáttal, hogy otthon hagytam a nagyit az drogos unokaöcsémmel.
Kikaptam a telefont a zsebemből és rögtön tárcsáztam Pault. Vagy tíz csörgés után volt olyan kedves és felvette azt a rohadt telefont.
-Mi a faszt csinálsz, hogy nem tudod felvenni azt a szájba baszott telefont? – kérdeztem tőle idegesen, de mégis suttogva. Nem rá voltam mérges, de muszáj volt valamin levezetnem és a legjobbnak most a káromkodás ígérkezett.
-Neked is szia, drága nővérkém– mondta nevetve.
-Minden oké? – kérdeztem már normális hangon.
-Minden a legnagyobb rendben – mondta nyugtatóan. - De most le kell tennem, kezdődik a kedvenc filmem – kuncogott, de mielőtt kinyomta volna a telefont gyereksírást hallottam a telefonból. Megmertem volna esküdni, hogy ez Alice hangja volt.
Lefagyva álltam a teraszon, a cigi már majdnem csak leégette az ujjam.
Anyuék itt vannak? – tettem fel magamba az első kérdést, de mielőtt újabb variációkat szövögettem volna egy hang visszahúzott a jelenbe.
-Minden oké? – kérdezte Jackson felvont szemöldökkel, de szeméből aggódás sugárzót.
-Ne csinálj már úgy, mintha érdekelne – mondtam mérgesen, elnyomtam a cigim és elrohantam.

Köszi, hogy olvastál..
Hamarosan kerülnek  fel az új képek is:)