6. fejezet - Hullámvasút

Sziasztok, bocsi, hogy csak ilyenkor, de megérkezett a friss. Hulla fáradt vagyok:D
Please, pár komi..:) Köszi az eddigieket is. Imádlak titeket.:)

Azzal a lendülettel, amivel otthagytam Jacksont, rontottam be a házba.
-Gyere Ami, megmutatom a szobánk. Velem leszel együtt okés? – mosolygott rám Do.
-Rendben – próbáltam magamra erőltetni egy műmosolyt.
-Minden okés? – kérdezte meg rögtön, miközben arcomat vizsgálta.
-Igen – mondtam miközben a plafont vizsgáltam, úgy éreztem magam, mint egy tini, akinek a hormonjai miatt minden percben bőgnie kell.
-Gyere – ragadta meg a kezem és felhúzott az emeleten az egyik szobába. – Akarsz róla beszélni? – kérdezte miközben leültünk az ágyra és megszorította a kezem.
-Elég bonyolult dolog és most inkább nem – mondtam, miközben a könnyeimet törölgettem.
-Rendben – mosolygott rám.
Lerúgtam a cipőmet és bebújtam a franciaágyba, magamra húztam a frissen felhúzott ágytakarót.
Tudtam, hogy nagyon szemét voltam, valamint felettébb önző, de nem tudtam mit csinálni teljesen szétvoltam esve. Pár percig feküdtem csukott szemmel, majd be is aludtam.

*
Nem tudom mennyi idő telt el, de Do idegesen hangjára kaptam fel a fejem, ami a fürdőből jött.
-Micsoda? – kérdezte pár perc múlva idegesen. –Menny a fenébe Adam!
Pár pillanat hallgatás után még idegesebben szólalt meg barátnőm.
-Ne kend rám a dolgot – mondta remegő hangon és hatalmas csörömpölés jött a fürdőből.
Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam, pár pillanatra elsötétült a kép, majd szaladtam a fürdő irányába. És szó szerint berontottam.
-Minden oké? – kérdeztem idegesen és szememben a fürdőt kémleltem, ahol a tükör bevolt törve a telefonnal. Vagyis erre gyanakodtam. Az sarokban pedig ott ült Do és hangosan zokogott.
Leültem mellé és megfogtam a kezét. Nem tudtam semmit a fiújáról, nem tudtam mit mondani. Három éve egy barátnőm sem volt, kiestem az ilyen féle rutinból, próbáltam az ő helyzetébe képzelni magam és talán ez volt az egyik legjobb megoldás.

Halk kopogásra kaptam fel a fejem.
-Mingyárt visszajövök – motyogtam és egy puszit nyomtam arcára.
-Oké –suttogta, de nem nézett rám.
Odaszaladtam az ajtóhoz, amiben Rob és Bobby állt.
-Minden okés? Olyan fura hangokat halottunk. Vérzik a kezed! – mondtam ijedten Bobby.
-Most ne gyertek be, kérlek. Hamarosan adok helyzetjelentést, de most nem tudtok segíteni.
-Legalább a kezedet had lássuk el – nézett rám Rob. És láttam a folyosón érdeklő képpel felénk közeledni Jacksont.
-Srácok, most mennyetek el innen – morogtam rájuk, majd bevágtam az orruk előtt az ajtót. Hogy lehetnek ilyen érthetetlenek ezek a férfiak, gondolkoztam miközben visszasiettem újdonsült barátnőmhöz. A kezében egy apró tükör darabot szorított és akkor lefagytam. Lassan a csuklójához emelte, nekem pedig a kockák a fejemben össze visszacsúszkáltak. Nem tudtam mit kéne tennem.
-Do, ne! – üvöltöttem rá.
Üres tekintetét rám emelte és megrökönyödés volt rajta.
-Miért ne? – kérdezte suttogva.
-Azért mert akik szeretnek, azokkal baszol ki - mondtam neki rögtön.
Szemét az enyémbe fúrta és gondolkozott, de nem engedte el az üvegszilánkot.
-Elmesélek neked egy történetet, és ha utána is úgy gondolod meg akarod tenni nyugodtan, de addig tedd le azt – mutattam a kezében lévő üvegszilánkra.
Pár perc múlva letette és kissé megnyugodtam.
A 21.században az emberek apróságokról is képesek kikészülni, pszichológushoz járni meg ilyenek, a háborúk idején az embereknek a fél családja meghalt az házuk romba dőlt és mégis tovább éltek. A mai világban meg… De tértünk a történetre – köszörültem meg a torkom. - Egyszer volt, hol nem volt egy munkájától és a pénz hiányától kikészült apuka, aki jobb dolog hián alkoholba fojtotta bánatát és ezzel egy lavinát elindított. Egy család ment szét gyengesége miatt, de a számunkra legfontosabb momentum, egy feleség készült ki úgy, hogy öngyilkos lett. – Dorina kitágult szemekkel vizsgált engem. – Egy szép napon egy tizenéves tini, akinek az kellett volna a legnagyobb problémájának, hogy az iskola legmelyebb pasija dobta, ahelyett félve lépett be a másoknak családi nyugalmat sugárzó otthonába, pedig nem is gondolta mi várja otthon –itt nyeltem egyet, hiszen a képek előttem lebegtek, ahogy a mindig fiatal és gyönyörű anyám halálsápadtan, kiütve a csempén fekszik. – Az apukája épp egy hetyke nővel volt elfoglalva a kanapén, a lány pedig az anyját kereste, és pár perc után megtalálta a fürdőszoba közepén, félig holtan – suttogtam, egy könnycsepp indult meg az arcomon, amit azon nyomban le is töröltem. – Borzalmas nagy erő kellett, hozzá az anyának, hogy megtegye, de a lányának, akik végigézte a félig halott testet százszor nehezebb. – És, aki miatt szomorú volt anyu, leszarta az egészet – suttogtam Dorina szemébe nézve.
-Ezt akarod? – kérdeztem tőle hisztérikusan, miközben a kezemről lecsöpögött vértócsát bámultam. – Kicseszni azokkal, akik szeretnek? – tettem fel a következő kérdést, már a szemébe nézve. – Ha egy ember is van, aki szeret téged, nem teheted meg – mondtam neki és kisétáltam a szobából.
Kinyitottam az ajtót, ami előtt Rob, Bob valamint Jackson ült.
-Mi történt? – pattant fel legjobb barátom és szorosan megölelt.
-Semmi – mosolyogtam rá. – Hol találok szerintetek seprűt? – kérdeztem meg mosolyogva.
-Elkéne látnia sebed – simított végig a kezemen Jackson, amitől kirázott a hideg. Persze jó értelembe…
-Hozok egy egészségügyi dobozt - száguldott le az emeletről Bob.
-Rob, kérlek te pedig hozz egy partvist és egy lapátot – néztem boci szemekkel az említettre.
-Okés – motyogta, majd egy puszit nyomott a homlokomra és lelépet.
-Mit csináltatok odabent? – kérdezte Jackson, arcomat vizsgálva.
-Öhm, semmit csak egy csajos megbeszélés – hazudtam, amit Jackson csak felvont szemöldökkel vizsgált. Hát lehet nem a legjobb füllentés volt.

**

Az első napunk rettentő gyorsan elment, Do kiborulása után is elég ramaty állapotban volt, amit természetesen nem csodáltam. Gyors kiugrottam a zuhany alól magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy kinyúlt pólót. Bemásztam a halkan horkoló barátnőm mellé, azt hittem pár perc alatt elalszok hiszen nagyon fáradt voltam. De már egy órája forgolódtam, és egyre idegesebb leszek. Végső elhatározásra kikászálódtam az ágyból, a táskámhoz léptem és kihalásztam belőle a cigimet. Amilyen halkan csak tudtam megindultam lefelé a lépcsőn, lehetett hallani pár srác horkolását, amin magamban jót kuncogtam. Valaki azt mondta nekem öt évvel ezelőtt, hogy itt fogok kikötni hat sráccal és egy csajjal egy házban, képen röhögöm. Az tuti.
Már a teraszajtónál jártam, amit kis erőfeszítésnek hála sikerült elhúzni.
-Baszus, legalább papucsot vehettem volna fel – suttogtam magamba.
Megfordultam és majdnem szívin farktust kaptam hiszen Jackson ott ült és engem nézett. Ajkán egy huncut mosoly virított, én pedig rögtön elpirultam, de gáz.
-Bazzd meg a szívinfartust hoztad rám! – néztem rá idegesen.
-Én nem csináltam semmit – emelte fel védekezően a kezeit.
-Nem gondoltam, hogy van még egy hülye, akinek ilyenkor kell cigizni – ültem le mellé.
-Hát, mint látod, van – mosolygott, majd maga elé bámult.
Pár pillanattal később már nekem is ujjaim között volt egy szál füstölő cigi. Hol a mellettem ülő srácot, hol pedig az előttem elterülő medencét néztem.
-Nem tudsz aludni? – kérdezte Jackson újabb öt perc után.
-Nem – ráztam meg a fejem.
Lekapta magáról a pulcsiját, majd rám terítette.
-Nehogy megfázz – mosolygott kedvesen, miközben végig simított az arcomon.
-Köszi – motyogtam zavartan. – Amúgy te, hogy kerülsz ide? – kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben beleszívtam a cigimbe. – Nem mintha zavarnál, csak meglepődtem – rántottam meg a vállam.
-Robbal forgattunk, aztán most pár napig ráérek aztán mondta, hogy jöjjek ide. És itt vagyok – mosolygott, miközben elnyomta a cigijét.
-Nincs más akivel lenned kéne? Barátnő? – néztem fel rá, hiszen ő már felállt.
-Nincs – suttogta, majd bement.
-Mekkore hülye vagy Amanda, miért kérdeztél rá? – kérdeztem magamtól, miközben rácsaptam a tenyeremmel a lépcsőre. – Hülye, nagyon hülye vagy – bíztattam magamat tovább.
Pár perc múlva erőt vettem magamon és felkullogtam az emeletre, most fele annyira sem figyeltem, hogy halk legyek, már nem érdekelt.
Bedőltem az ágyba és újabb egy óra forgolódás után aludtam is.

-Kicsim ébredj – halottam meg egy dallamos hangot.
Álmos ám, de mégis kinyitottam a szemem és Jack feküdt mellettem.
-Jó reggelt Csipkerózsika – mosolygott rám, majd lassan ajkaimra hajolt és gyengéden megcsókolt.
Kezem reflex szerűen kulcsolódott nyakára és ezzel közelebb húztam magamhoz. Másik kezemmel végigsimítottam mellkasán, egészen a derekáig…
-Amanda, hasadra süt a nap – halottam meg Rob hangját, majd a függöny elhúzását. Oh, csak álom lett volna?
-Szia – mosolyogtam rá, de fordultam egyet és már aludtam is volna.
-Na, nem! Húsz perce próbálom keltegetni a kisasszonyt és csak úgy visszaalszik?! – nevetett és már le is húzta rólam a takarót.
-Ne már - mondom morcosan és a lepedőt kezdtem húzogatni, takaró helyett.
Ezt játszottuk vagy negyed órán keresztül, mire kikönyörgött Rob az ágyból.
-Tíz perc és összeszedem magam – ordítottam ki a fürdőből.
-Öt – szólt vissza Rob. – Már nagyon éhes vagyok, de én megyek is. Siess, mert nem hagyunk neked – nevetett és gondolom kiment.
Villámsebességgel letusoltam, fogat mostam, felöltöztem és már battyogtam is le a lépcsőn. Ez egész házat betöltötte a rántotta és a friss kávé illata. Eddig nem is voltam éhes, de önkétlenül megmordult a gyomrom.
-Jó reggelt Csipkerózsika – mosolyogtam rám az asztaltól a srácok.
-Reggelt – motyogtam mosolyogva és leültem az egyetlen szabad helyre Jackson és Tom között.
Mindenki fel volt töltődve, kivéve én és Jackson. A mellettem ülő Tom és Do páros keltette fel a figyelmem, semmi különös nem volt rajtuk csak, ahogy egymásra néztek. Megütközve bámultam őket, nem mintha bármi bajom lenne, ha összejönnek, csak hát barátnőm tegnapi viselkedése és nem gondoltam volna, hogy ők valaha. Oké, ne szaladjunk előre.
-Úgy néztek ki Jackkal, mintha egész éjszaka nem aludtatok volna – nézett rám felvont szemöldökkel Boby, majd vissza a mellettem ülő srácra.
Kissé elpirultam, de jó Isten tudja miért, hiszen csak cigiztünk. Bár a reggeli álmom…Miért csak álom volt?! Oké, Amanda most állítsd le magad!
-Furán viselkedtek – nézett ránk Rob, de ő inkább Jacket vizsgálta.
-Do, isteni lett a kaja – mosolyogtam rá terelés képen.
-Oh, ja igen. Köszi – nézett rám zavartan.
Mindenki elkezdett beszélgetni a közelében ülőkkel, de én csak néztem ki a fejemből. Tomnak jobb dolga is volt, mint velem beszélni. Jackson, meg Jackson. Úristen tegnap, hogy megbántottam.
-Jack? – suttogtam halkan, mire rögtön felém kapta a tekintetét, ő is csak a gondolatival lehetett elfoglalva. – Bocs a tegnapi miatt, nem akartalak megbántani.
-Semmi gond – dobod meg egy mosollyal. – Én voltam bunkó, hogy leléptem – motyogta.
-Egyezzünk meg egy döntetlenben, oké? – mosolyogtam rá.
-Aham – mosolygott vissza. A lélegzetem elakadt, a szívem pedig kalimpált ezerrel, éreztem, hogy elvörösödöm, pedig csak egy egyszerű mosoly volt. Egyszerű mosoly…
-Valaki kér kávét? – pattantam fel hirtelen, muszáj volt egy picit kimenekülnöm.
Mindenki elég érdekesen nézett rám, jobb lett volna csendben kiosonni?
Majd leesett, hiszen mindenki előtt ott volt a kávé. Baszki, ez ciki.
-Oké, bocsi még alszom – nevettem zavartan majd gyors léptekkel megindultam a konyha felé.
Mivel az összes lefőzött kávé elfogyott kénytelen voltam új kört elindítani. Hülye tánclépéseket csináltam, miközben vártam a kávét, gyerekes beidegződés.
Végre lefőtt a feketém és már bögre után kutattam, már a harmadik szekrényt kinyitottam, mikor megláttam mögöttem állni a mosolygó Jacksont. Istenem add, hogy csak most jött be.
-Kaphatok én is? – kérdezte vigyorogva. Tudtam, tudtam.
-Mióta vagy itt? – kérdeztem ijedten és persze vörös fejjel. A pirulástól lüktetett már a fejem, bakker.
-Egy ideje – mosolygott barátságosan, nekem pedig megremegtek a lábaim.
Gyorsan egy hátra arcot vágtam és kivettem két csészét a következő szekrényből, végre megtaláltam.
-Mit kérsz bele? - kérdeztem miközben elővettem a cukrot és a tejet.
-Két cukrot és egy kicsi tejet – motyogta már közvetlenül a hátam mögül.
-Pont, mint én – mosolyogtam rá és a kezébe nyomtam.
Megdobott egy mosollyal majd kiment, elég furi volt, de mi nem az Jack körül?
Pár perc alatt sikerült összeszednem magam és megindultam vissza a többiekhez.
-Nyolckor indulunk, oké? – mosolygott izgatottan Tom.
-Hova? – tettem fel a kérdést, miközben leültem kezemmel a forró nedűvel.
-Bulizni béby, hova máshova? – kuncogott Tom mellőlem.
-Ja – vigyorodtam el. Teljesen olyan hangulatom lett, hogy akár két napig is tudnék pörögni.
És abban a pillanatban a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. Jackson értetlenül nézett körbe, hiszen a saját hangját hallhatta vissza a csengő hangomból. Kicsit sem ciki, milyen jó kis napom van. Mire ezeket végig gondoltam már száguldottam, fel a lépcsőn. Lihegve igaz, de sikerült felvennem.
-Szia – lihegtem bele a készülékbe. – Mi..zu?
-Csak nem, megzavartalak? – kérdezte nevetve Paul. – Ki a szerencsés? – tette fel az újabb kérdést, és láttam magam előtt, hogy kajánul vigyorog.
-Paul, ennyire ismersz? – kuncogtam bele a telefonba. Olyan jó volt hallani a régi Pault, aki perverz, kedves és rohadt jó vele hülyülni, mint tettük is azt éveken keresztül. Drog nélkül ugyanolyan volt…
-Asszem magamból indultam ki – nevetet bele a telefonba.
-Valahogy úgy – mosolyogtam én is. – Nagyival mi a helyzet? – kérdeztem egy fokkal komolyabban.
-Minden oké. Pihen és pakolgatom a lába alá a párnákat – kuncogott.
-Milyen rendes vagy öcsi. Imádlak – cuppantottam bele a telefonba.
-Tudom, engem csak imádni lehet – mondta teljesen komolyan.
-Engem nem is szeretsz? – tettem a sértett kislány szerepet.
-Nálam, csak téged lehet jobban szeretni, angyalom – mondta áhítattal a hangjába.
-Angyalod? Én, mint angyal? – nevettem fel.
-Igen, én vagyok az ördög te pedig az angyal. Emlékszel, mikor kicsik voltunk – lágyult el a hangja.
-Igen – nevettem fel az emlékek hatására. És eldöntöttem, hogy akarom vissza a régi unokaöcsémet.

~5 órával később~
Izgatottan szaladgáltunk Doval a szobánkba, már kész sminkkelés ruhában. Szerintem az elmúlt három évben nem rittyentettem ki magam ennyire és ennek fő oka, az újdonsült barátnőm volt, aki miután feljöttünk, készülődés címen rögtön Tomról kezdett áradozni.
-Olyan helyes és olyan kis cuki – ugrált vigyorogva az ágyon. Én pedig kissé félve pillantottam rá, nagyon kényelmes ágy volt és nem akartam a következő napokban a földön aludni.
-Várjunk csak – állt meg, de elszámolta a lépést és azzal a lendülettel leborult az ágyról. Pár másodperc lefagyás után, rögtön mellette teremtem.
-Úristen jól vagy? – kérdeztem ijedten. Ez a csak komolyan nem százas, de nagyon imádom. Lehet, hogy pont ezért?
-Én nem is szeretem a cuki fiúkat, világ életemben a komoly és idősebb pasikhoz húzott a szívem és a fejem – mondtam miközben arcomat vizsgálta.
-Lehet, hogy megváltozott az ízlésed? – tettem fel a kérdést. – Lehet olyan, hogy ha túl sok almát eszel, megunod és utána epret kívánod jobban – mosolyogtam rá biztatóan. – De… - kezdtem bele, de elfulladt a hangom.
-De? – nézett rám ijedten.
-Tegnap a fürdőszobában ülve öngyilkos akartál lenni, egy pasi miatt. Ez a legjobb megoldás, hogy utána másnap összejössz Tommal? – kérdeztem tőle komolyan, hiszen ez a kérdés furdalta az oldalam, mióta megláttam őket együtt diskurálni.
-Igaz, de én azt hiszem, hogy szerelmes vagyok belé – suttogta, miközben a pulcsija cipzárját tanulmányozta.
-Akkor tegnap miért voltál ki annyira? – tettem fel a legkézenfekvőbb kérdést.
-Mindig ennyire kiborulok – rántotta meg a vállát. – Pedig már nagyon nem akartam Eddel lenni – motyogta.
-Én ezt nem értem teljesen, de oké – mondtam mosolyogva. Most erre mit lehet mondani?
-A legszebb az egészben, hogy pszichológusnak tanulok és én vagyok az egyik leghülyébb ember ilyen téren – mondta, miközben felállt és a szekrényéhez lépett.
-Menny el tusolni, addig én előveszem neked a ruhát utána pedig te nekem – mosolygott.
-Nekem, nincsenek nagyon ilyen ruháim – léptem barátnőm szekrényéhez és kihúztam egy fekete ruhát.
-Semmi gond, nekem annyi van, hogy még a fiúknak is jutna – mosolygott.
-Okés, rád merjem bízni magam? – vontam fel a szemöldököm.
-Talán nem bízol meg bennem? – kérdezte ijedten.
-De, de… - nevettem, hogy benyúltam a táskámba és kivettem a neszesszerem valamint egy fekete csipkecsodát.
-Sexi – kacsintott rám kajánul. Én pedig hangosan nevetve indultam a szobámba.

Mosolyogva emlékeztem vissza, miközben Do a hajamat vasalta. Gyönyörűen kifestett és egy igazán sexi fekete ruhába öltöztett, barátnőmre pedig egy sárga ruhát „erőltettem”.
-Csajok, még ma elindulunk? – halottam meg az ajtóból Sam hangját.
-Megéri még várnotok öt perc és leveszünk titeket a lábatokról – nevetett Do.
Pontosan öt perc múlva már mentünk is le a lépcsőn, persze majdnem csak halálos küldetésnek tűnt magas sarkúban járni ennyi hónap kihagyás után. A szalagavatómon volt rajtam utoljára ilyen életveszélyes lábbeli.
Do persze hozzá volt szokva már az ilyenekhez, ő csak úgy suhant, szóval hamarabb le is ért. Halottam a fiúk elakadó lélegzetét és reméltem kiélik magukat barátnőmön, hiszen én sosem leszek olyan csini, mint ő.
Egy nagy levegő után én is leszambáztam az utolsó lépcsőfokról is, és semmim sem tört el. Bár a bokám egyszer majdnem kiment, de megúsztam, ami késik nem múlik.
Mindenki engem vizslatott átható tekintettel én meg óráknak tűnő perecekig csak vörösödtem.
-Akkor megyünk? – kérdezte Do vigyorogva unokabátyára pillantva, aki egy nagy levegővétel után megindult az ajtóba.

 

Dorina Butcher - Do-:

A lány, aki elüti Amandát.

Cseréltem képet, mert ő hasonlít jobban az általam elképzelt csajra.:)

5.fejezet -A változás szele

Sziasztok! Sajnálom, hogy késet a friss, de piszkosul megfáztam :/. Remélem megbocsátotok nekem, és kapok pár komit. Ez eddigi komizóknak is köszönöm, a komikra most kezdek válaszolok, egy komiban :) Figyelem, ebben a fejezetben már elég csúnyán beszélnek!
5.fejezet -A változás szele

~Amanda szemszög~
Harmadik hónapja dolgoztam a bárban, a kávézóba már csak négy órás voltam, hiszen nem volt rá több időm és valamikor aludnom is kellett. A vizsgáim előtt pedig kivettem egy nap szabadnapot, valamint lógtam az egyetemről és akkor tanultam. Más választásom nem nagyon volt. Hármas, négyes vizsgáim lettek így is szóval meg voltam magammal elégedve. Végre elérkezett a várva várt nyár, most nincs három hónapig egyetem. Vagyis ma voltak még vizsgáim és mostantól leadtam a lantot szeptemberig.
Felhúztam a szokásos elég keveset takaró munkaruhámat, egy necc harisnyát, egy nagyon-nagyon rövid farmergatyát, és egy hátul teljesen kivágott felsőt.
-Amanda, idedobod az alapozót? – mosolygott rám kedvesen Candy. Ő vele voltam a legjobban mostanság.
-Persze – és már repült is a doboz.
-Köszi. Nem hiszem el, tizenkilenc vagyok és napi szinten sminkelnem kell, mert úgy nézek ki, mint egy kikopott kurva – morgolódott a tükör előtt.
-Én hajnalra érzem úgy magam. Lecsúszott smink, izzadt test és leszakadnak a bokáim – kuncogtam nyomorult életemen, miközben belebújtam a rettentő kényelmetlen cipőmbe.
-Ja, faszán nézünk ki olykor – kuncogott. – Amúgy, hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezte kíváncsian, miközben kihúzta a szemét.
-Öhm szerintem elég jól, de nem akarok semmit elkapkodni – mosolyogtam, miközben elővettem a „két kiló vakolat” nyersanyagait. – Neked? – kérdeztem vissza.
-Nem tudom. Szerintem iszonyat szar lett, de már nem érdekel – rántotta meg a vállát.
Mi voltunk ketten a csapatból, akik egyetemre jártak. Neki is nagyon sokat számított az egyetem, de próbálta a lazát adni. Tudtam, hogy közben nagyon ideges, de ezzel védte magát.

Fél óra múlva már hosszú sorokban álltak kint az emberek. Hiszen péntek van, ilyenkor kétszer akkora a forgalom.
-Barátném, - húzott magához Candy. - Pénteki szokásunkhoz híven, vegyünk magunkhoz egy kis löketet a mai estéhez – vigyorgott rám Candy. És elém tolt egyet a jó tömény piák közül, amit rögtön le is húztam.
Már hangosan tombolt a zene mi pedig fel leszaladgáltunk az italokkal.
-Amanda! – szólt Candy. – Kérlek, állj be a pultba – nézett rám kérlelően, és megláttam a két srácot a bármúlt mellett, akik barátnőmet vizsgálták. Persze én csak örültem a kevésbé szaladgálós munkának, mert már full izzadt voltam.
-Okés – mosolyogtam fáradtan, majd már cseréltünk is.
-Két Heinekent – halottam meg rögtön egy ismerős hangot. Gyorsan kivettem a pult alól a kért alkoholt és letettem a pultra.
-Amanda? – nézett rám értetlenül Tom. – Nem, te nem lehetsz Amanda – vizsgált engem.
-Tom, Amanda vagyok – kuncogtam zavartan.

~Rob szemszöge~
A srácokkal már a harmadik, sőt az is lehet a negyedik körön voltunk túl. De Tom nem nagyon akarta hozni a sörömet, már kezdett bennem felmenni a pumpa.
-Csajozik – kapott utánam Sam. Mikor el akartam indulni a pult felé, ahol Tom nagyon nevetett egy lánnyal.
-Szomjas vagyok – ráztam le magamról Sam kezét és megindultam a pult felé.
-Komolyan? Három hónapja? – kérdezte Tom a csajt. – Nézd tesó, ki áll a pultban – nevetett fel barátom mikor meglátott.
Ránéztem a pultosra és megállt bennem az ütő.
-Mondtam, hogy ő sem ismer meg – kuncogott Tom, már bevolt állva ő is rendesen, mindig ezt csinálja ilyenkor, mindenen vihog. Idegesítő.
-Itthon vagy? – kérdezte meglepetten a pultból Amanda.
-Itt dolgozol? - tettem fel pont akkor én is a kérdést.
-Holnap délután elmegyünk az egyik haverunk házába egy hétre, eljössz? – kérdezte mosolyogva Tom. Észre sem véve, hogy mi egymás szemébe bámulva vizslatjuk egymást. Most az ő vétke nagyobb, hogy nem árult el, hogy itt dolgozik vagy az enyém, hogy nem mondtam neki, hogy ma érkezem.
-Nem akarok zavarni – mosolygott Tomra elkapva rólam a tekintetét és kiszolgálta, a két szőke csajt, akik mellettünk álltak.
-Nem zavarnál – mosolyogtam rá.
-Nem nagyon tudok – húzta el fáradtan ajkait.
-Am, itt van megint Paulod – lépett mellénk egy csaj, valószínű pincér lehetett, hiszen egy tálca volt a kezében, de okos vagy Pattinson. Pacsi.
-Hol? – kapta fel a fejét Amanda.
-Ki az a Paul? – kérdezte kajánul Tom. Szerencse, hogy megkérdezte, mert erre én is kíváncsi voltam.
Abban a pillanatban Amanda kilépett a pultból és a tömeg felé indult. Most vettem csak észre, hogy mennyire sexi volt. Egy trikó volt rajta, ami a hátát engedte láttatni, alatta egy nagyon rövid farmer nadrág és formás combjaira necc harisnya feszült. Ha nem egy haverom lenne, most megindultam volna utána és behúztam volna a wc-be és magamévá teszem. Atyaisten Rob!
-Szóval, szépségem ki az a Paul? – kérdezte Tom a csajtól, aki beállt a pultba.
-Egy kölyök, aki azt hiszi övé a világ – mondta idegesen a csaj.
És abban a percben kilépett a tömegből Amanda, egy srác kezét szorongatva. A srác kábán vigyorgott, Ami pedig idegesen trappolt be a pultba.
-Ott maradsz, és addig ott ülsz, a seggeden még nem végzek. Értettél? – nézett rá mérgesen.
-Ne legyél ilyen Ami. Olyan vagy, mint az anyám – nevetett savanyúan vissza a srác.
-Nem, én nem vagyok egy kurva, még. Fogd be a pofád és kész –nézett rá mérgesen Am.
-Hé srácok, mizu? – fordult felénk Paul.
-Ki vagy te? – kérdezte Tom.
-Az apád – nevetett fel elég betegen a srác.
Érdesek figura az egyszer biztos.
-Srácok hozzátok már a piát! – lépett mellénk Bobby. – Hogyhogy dolgozol ma? – kérdezte Amandát.
És akkor esett le, Bobby tudta, hogy itt dolgozik, neki elmondta.
Sértődötten felálltam és visszasétáltam az asztalunkhoz.

~Amanda szemszöge~
Nagy nehezen véget ért a ma este is. Paul, mint a héten egész végig ma is kissé betépett állapotában jelent meg a munkahelyemen. Nem értettem miért csinálja ezt, oké drogozik egy dolog, egy nagydolog, de mi a fenének jön ide? Ki akar rúgatni? Akkor biztos lehet benne, hogy szétrúgom a valagát.
Belöktem az én drága unokaöcsémet az ágyába, lehúztam a cipőjét, megpusziltam és mentem megnézni a nagyit.
Meglepetésként ért, hogy még ébren volt és nem is kicsit. A szobájában lévő asztalnál ült és valamit írt.
-Szia – mosolyogtam rá az ajtóból. – Miért nem alszol? – kérdeztem kedvesen miközben mellé léptem, de eltakarta azt, amit eddig írt.
-Pár perce keltem fel, korán lefeküdtem – mosolygott rám biztatóan. De tudtam, hogy egyre gyengébb és a rák már a fejében is zavarokat okoz. Erre két hete jöttem rá mikor megkóstoltam a szokásos süteményt és pocsék volt. Összekeverte a recepteket. Éreztem, hogy már nem sokáig lehet velünk, de nem tudatosult bennem. – Kérsz valamit enni? - kérdezte.
-Nem, nem letusolok, aztán alszok. Ne segítsek valamit? – kérdeztem miközben egy puszit nyomtam a homlokára.
-Nem, nem. Pihenjél csak – mosolygott én pedig elindultam a fürdő felé. Ahogy beálltam a meleg víz alá rögtön eleredtek a könnyeim.
Negyed óra múlva már könnyek között aludtam.

*~*~*~*

-Szia álomszuszék. Ideje indulni – halottam meg Bobby hangját a fülem mellett, mire rögtön felkaptam a fejem.
-Mi a faszom van? – kérdeztem tőle idegesen. - Hova kell indulni? –tettem hozzá már kedvesebben.
-A srácok kint várnak a kocsiba, Tom azt mondta jössz – nézett rám értetlenül és egyben szomorúan.
Lepörgettem magamban miket beszéltem Tommal tegnap.
-De én nem mondtam neki semmit rá – néztem fel kómásan Bobbyra.
-Persze, hogy megy. Már három hónapja csak munka meg suli. Itt a nyár ideje szórakoznod – mosolygott a nagyi az ajtóból.
-De…. – akartam mondani a rengeteg érvet, hogy miért kell itthon maradnom.
-Engem ezzel tennél boldoggá – mosolygott rám, tudta, hogy ez ellen nem tudok mit csinálni.
-Paullal mi lesz? –kérdeztem a nagyi felé nézve miközben a szekrényből kivettem pár nadrágot és felsőt.
-Megoldom – mosolygott a nagyi. – Úgyis beszélgetni akarok vele.
-Mit kezdesz egy drogos állattal? – kérdeztem idegesen. Nagyon nem tetszett ez a dolog.
-Amanda, ő az unokaöcséd – nézett rám szigorúan.
-Ez az egyetlen mázlim – mosolygott az ajtóból Paul.
-Atyám ilyen korán van, hogy még nem lőtted be magad? – nevettem fel gúnyosan. – Bocs, fáradt vagyok – néztem bocsánatkérően a nagyira és egy puszit nyomtam az arcára.
-Hány napról van szó? –kérdeztem Bobot.
-Hét nap, hat éjszaka – mosolygott rám barátságosan.
-Rendben – motyogtam és egy sóhaj közepette belevágtam a dolgokat a sporttáskámba, amit a szekrény aljából nagy nehezen kicincáltam.
Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, elköszöntem a nagyiéktól és már szaladtunk is a le a lépcsőn.
-Ugye van kávétok? – kérdeztem Bobyt miközben a kezét szorongattam a lépcsőn lefelé menet.
-Persze, két cukorral és tejjel csak neked, szívem – mosolygott és már meg is érkeztünk a kocsihoz. Amiben Tom a vezetőülésben, Rob az anyósülésen mi pedig hátul utaztunk.
-Tessék – nyomta a kezembe Boby az éltető nedűt.
-Megmenteted az életem – mosolyogtam rá, majd visszasüppedtem az ülésemben és az ablakon bámultam kifelé. Olyan fura érzés motoszkált bennem, mintha a változás szele csapna meg hamarosan vagy valami ilyesmi. Nagyon reméltem, hogy nem rossz irányú változás.
Telefonomért nyúltam és már hívtam is a nagyit. A srácok hármasban beszélgettek, nem nagyon érdekelt most, hogy miről. Három csörgés után fel is vette a nagyi.
-Szívem, minden oké. Negyed órája mentetek el és kibírok nélküled egy hetet. Ha gond van hívlak – mondta rögtön a kagylóba.
-Oké – suttogtam. - De biztos, hogy… - fejeztem volna be a mondtatott.
-Igen, biztos. Napi egyszer hívj fel és kész. Már nagylány vagyok – kuncogott bele a telefonba.
-Csak nem összeszedtél valami pasit? – nevettem bele a telefonba.
-Pasit?! Az kéne nekem még – kuncogott. – Na, de most beszélgess a fiúkkal, de vigyázzatok, magatokra puszilok mindenkit – hadarta el, mint aki siet valahova.
-Szia – motyogtam, de már le is tette.
-Nagyi puszil titeket – mosolyogtam a srácokra.
-Tényleg miért nem kaptunk sütit? – kérdezte Tom megrovóan, Bobby pedig rám kapta a tekintetét, csak ő tudta mi van.
-Paul megette mindet – erőltettem arcomra egy mosolyt.
-Nem szinpi nekem az a gyerek – motyogta Rob.
-Miért lakik nálatok? – kérdezte meg Tom. – Talán a fiúd? – nézett hátra.
-Az utat nézd, amúgy nem– kuncogtam fel. – Ő az unokaöcsém – mosolyogtam. Bármennyire elegem volt Paul drogos ügyeiből, imádtam őt.
-Komolyan? – kérdezte Tom. – Pedig már kezdtem féltékenykedni – vigyorgott a tükörbe.
Az egyórás autóutat végig beszélgettük főkent Tom és én, de Bobby is beleszólt néha. Majd megálltunk tankolni, Tom és Bobby bementek venni egy újabb adag kávét nekem és pár doboz cigit.
Mi pedig Robbal rágyújtottunk. Olyan furák voltunk, mintha nem is lennénk olyan jó barátok, pedig azok voltunk. Lassan Rob mellé ültem és fél kézzel átöleltem.
-Miért nem szóltál, hogy ott dolgozol? Egyáltalán miért dolgozol ott? – kérdezte halkan.
-Gondoltam, hogy nem fogsz repesni az örömtől – motyogtam majd mélyen beleszívtam a cigimbe. – Kell a pénz – suttogtam pár perc múlva.
-Tudod, hogy adok, ha kell – nézett rám.
-Fordított helyzetben te kérnél tőlem? – kérdeztem, miközben felnéztem arcába.
-Nem – motyogta, majd szorosan megölelt.
-Akkor áruld el nekem, miért nem szóltál, hogy itthon vagy? – néztem fel arcába kíváncsian.
-Tegnap jöttem haza. Hírtelen felindulásból… aztán csak inni akartam. Semmi jelentőseb oka nem volt – motyogta a nyakamba.
Nagy kibékülés tehát megtörtént. Ezek után jobb hangulatban indultunk útnak és húsz perc múlva meg is érkeztünk, de nem is gondoltam, hogy ekkora meglepetésben lesz részem.

-Többiek már itt vannak? – kérdeztem meg, miközben kiemeltem a sporttáskám a csomagtartóból.
-Aham – vigyorgott Bobby és átölelte a derekam.
-Úgy néztek ki, mint akik járnak, nekem ez nem tetszik – nézett ránk sértődötten Tom. – Bár Bob sosem szedne össze egy ilyen lányt – kuncogott Tom.
-Kösz, tesó. Ez jól esett – motyogta Bobby, szorosabban ölelve a derekam.
-Nem, mintha Tom te megérdemelnéd Amit – nézett rá komolyan Rob.
-Mert talán te igen? – kérdezte gyilkos szemekkel Tom.
-Fiúk, most összevesztetek rajtam? – nevettem fel zavaromba. – Ne már. Ez olyan furi, egyik ötökkel sem járnék. Hiszen a barátaim vagytok – mosolyogtam rájuk.
-De ha nem lennél a barátunk, kivel járnál? – kérdezte Tom. Most mondjam azt neki, hogy vele biztos, hogy nem a másik két sráccal pedig lehet. Nekem ő sok lett volna, míg Bob vagy Rob teljesen megfelelőnek bizonyult. Csak a bizsergés hiányzik…
-Végre, márt azt hittem nem is jöttök – robbant ki egy srác az ajtón. Megmentve engem.
-Sam – ráztak kezet a srácok az említettel, vagyis gondolom, hiszen még sosem láttam.
-Bizonyára te vagy Amanda. Már rengeteget halottam rólad, és tényleg olyan gyönyörű vagy, mint mondják – kacsintott rám majd két puszi után megölelt.
Első benyomásra nagyon szimpatikus volt Sam, de majd egy hét alatt kiismerem.
-Milyen volt az út? – kérdezte udvariasan már az ajtóban állva.
-Az első fele letargikus, hiszen Rob álmos volt – nevetett rám Tom. – Aztán egy cigi és két kávé után felélénkült és végig szórakoztunk – motyogta Tom és egy puszit nyomott az arcomra.
Gyorsan ledobtuk a kabátunkat, cipőnket és már léptünk is be.
És kellemes meglepetésként ért, hogy Dorina ugrott a nyakamba.
-Hát te? – kérdeztem mosolyogva.
-Ő, az unokahúgom – mosolygott Sam. – Néha kicsit sok – forgatta szemeit.
-Végre még egy lány és még ismerős is – kuncogott.
-Ismeritek egymást? – néztek ránk meglepetten a fiúk.
-Igen, tudod őt ütöttem el – suttogta Dóri sajnálkozva.
-Nehogy még egyszer bocsánatot kérj – emeltem fel fenyegetően az ujjam.
-Oké, oké – nevetett fel.
-Mikor üteted el? – kérdezte komolyan Rob.
-Már vagy fél éve – rántottam meg én a vállam.
-Gyertek már be, kihűl a pizza mire ideértek – kiáltott Sam gondolom a nappaliból.
-Oké, oké – nevetett Dorina és már húzott is maga után.
Beléptünk a nappaliba, ami óriás volt. Hatalmas kanapéval, dohányzóasztallal és pár puffal. Rob és Bob közé lettem besuvasztva, akik már nagyban a fejüket tömték, én csak mosolyogva néztem őket.
-Te nem vagy …éhes? – kérdezte két falat között Rob.
-Nem, köszi – mosolyogtam rá. Mostanában elég keveset eszek, ami meg is látszik rajtam, de most sem volt étvágyam.
-Skacok gyertek, már be! Itt van Bobiék titokzatos barátnője – halottam meg a teraszról Sam hangját.
-Megyünk – halottam rögtön a választ, majd Sam mögött, belépett egy számomra ismeretlen srác és … Jackson Rathbone, személyesen.
Egy pillanatra lefagytam. Most komolyan Jackson van velem egy szobában? Csak őt figyeltem, csodásan festett a maga stílusában. Percekig csak szemeit bámultam, amik rabul ejtettek.
-Khm, Marcus vagyok – lépett elém egy srác eltakarva a csodás kilátást, már majdnem rászóltam, hogy mennyen már a képből, de nagy nehezen megálltam.
-Amanda – mosolyogtam rá, majd felálltam és két puszit adtam az arcára.
-Rengeteget hallottunk már rólad – mosolygott Sam, miközben leült velem szembe az egyik kanapéra.
-Uh, jó az nekem? – nevettem fel zavaromba, utáltam a központba lenni. Ezt Bobby rögtön kiszúrta és térdemre tette a kezét, amit Jackson tekintetével követett. Azért egy „sziát” megejthetett volna. Mit vártam, megtisztel vele, engem? Jó vicc.
-Nem haragszotok, ha én elszívok egy cigit? – álltam fel zavartan, majd a terasz, vagyis amerre gondoltam, hogy a terasz van, arra igyekeztem.
-Mióta cigizel ennyit? – kérdezte Rob apáskodóan.
Csak megrántottam a vállam. A válasz az lett volna: mióta alig eszem, és alszom.
Kiléptem és pár perc után már beleszívtam az újabb nikotin adagomba. Remegett a kezem az idegtől, mint az elmúlt két hónapba folyamatosan, de most még rátett egy lapáttal, hogy otthon hagytam a nagyit az drogos unokaöcsémmel.
Kikaptam a telefont a zsebemből és rögtön tárcsáztam Pault. Vagy tíz csörgés után volt olyan kedves és felvette azt a rohadt telefont.
-Mi a faszt csinálsz, hogy nem tudod felvenni azt a szájba baszott telefont? – kérdeztem tőle idegesen, de mégis suttogva. Nem rá voltam mérges, de muszáj volt valamin levezetnem és a legjobbnak most a káromkodás ígérkezett.
-Neked is szia, drága nővérkém– mondta nevetve.
-Minden oké? – kérdeztem már normális hangon.
-Minden a legnagyobb rendben – mondta nyugtatóan. - De most le kell tennem, kezdődik a kedvenc filmem – kuncogott, de mielőtt kinyomta volna a telefont gyereksírást hallottam a telefonból. Megmertem volna esküdni, hogy ez Alice hangja volt.
Lefagyva álltam a teraszon, a cigi már majdnem csak leégette az ujjam.
Anyuék itt vannak? – tettem fel magamba az első kérdést, de mielőtt újabb variációkat szövögettem volna egy hang visszahúzott a jelenbe.
-Minden oké? – kérdezte Jackson felvont szemöldökkel, de szeméből aggódás sugárzót.
-Ne csinálj már úgy, mintha érdekelne – mondtam mérgesen, elnyomtam a cigim és elrohantam.

Köszi, hogy olvastál..
Hamarosan kerülnek  fel az új képek is:)

10 körül hozom a következő fejezetet :)

Ízelítő/Jackson megérkezik a töribe, teljes valójában :D/

Skacok kész az 5. fejezet is. Csodával határos módon, most hulla fáradtan is tudtam írogatni, minden este tettem hozzá egy picit és kész. Most még tanulnom kell, meg még mielőtt felteszem át kell olvasnom párszor szóval  lehet még ma lesz friss. Nem 100%, de próbálkozom. Mennyire szeretnétek még ma olvasni? :P

"-Skacok gyertek, már be itt van Bobiék titokzatos barátnője – halottam meg a teraszról Sam hangját.

-Megyünk – halottam rögtön a választ, majd Sam mögött, belépett egy számomra ismeretlen srác és … Jackson Rathbone, személyesen.

Egy pillanatra lefagytam. Most komolyan Jackson van velem egy szobában? Csak őt bámultam, csodásan festett a maga stílusában. Percekig csak szemeit bámultam, amik rabul ejtettek.

-Khm, Marcus vagyok – lépett elém egy srác eltakarva a csodás kilátást, már majdnem rászóltam, hogy mennyen már a képből, de megálltam.

-Amanda – mosolyogtam rá, majd felálltam és két puszit adtam az arcára.

-Rengeteget hallottunk már rólad – mosolygott Sam, miközben leült velem szembe az egyik kanapéra.

-Uh, jó az nekem? – nevettem fel zavaromba, utáltam a központba lenni. Ezt Bobby rögtön kiszúrta és térdemre tette a kezét, amit Jackson tekintetével követett. Azért egy „sziát” megejthetett volna. Mit vártam, megtisztel vele, engem? Jó vicc.

-Nem haragszotok, ha én elszívok egy cigit? – álltam fel zavartan, majd a terasz, vagyis amerre gondoltam, hogy a terasz van, arra igyekeztem."

Még javítatlan változat. Köszönöm a komikat, nagyon hálás vagyok :)

4.fejezet – Patthelyzet

Mint látjátok nagy nehezen, de megérkezett a 4. fejezet is. Ezzel felkerült az első 20 oldal.:) És most már -  hosszabb eltűnésem után is - merészkedek komi határt felállítani. Most kijelentem, hogy nem a komik miatt írok. DE a javuláshoz, és az ösztönzéshez szükségem van rá és úgy gondolom csak ezzel tudlak titeket rávenni. Ne haragudjatok. Szóval 6 komit kérek szépen. Köszönöm az eddig komizóknak is.:) Jó olvasást!
 4.fejezet – Patthelyzet
Épp ma van három hónapja, hogy Rob elutazott. Minden héten egy estét videó kamerázással töltöttünk, ma is épp egy ilyen esténk volt. Mosolyogva vittem be a szobámba a kakaót miután elköszöntem a nagyitól. Az ágyamra tettem a laptopom, egy párnát a hátam mögé és már kapcsoltam is be a netet. Tíz perc múlva már a kezemmel doboltam a gépem szélén, Rob mindig késik, ha találkozok, vele személyesen leszedem a fejét. Már húsz perc eltelt a megbeszélt időponttól, mikor Rob bejelentkezet. Szerencséje volt, mert pár perc és tuti elalszok.
Végre nagy nehezen betöltött a kamera én meg próbáltam idegesen nézni Robra.
-Jajj, tudom késtem. Ne haragudj – mosolygott azzal a tipikus féloldalas mosolyával, amitől az ember lányának a szíve kétszer gyorsabban dobog általában, de nekem csak egy baráti melengető mosoly volt, és persze nem tudtam rá haragudni.
-Semmi gond Rob, maximum elalszok – kuncogtam, miközben eldőltem az ágyon és a fejemhez húztam a gépet.
-Milyen heted volt? – kérdezett miközben épp levette ez ingjét. -Ilyen dolgokban már egyáltalán nem zavartattuk magunkat. -
-Elég jó, bár jövő héten kezdődnek a vizsga időszak, szóval gőzerővel tanulok – mosolyogtam fáradtan.
-Nagyon jól hangzik – húzta el a száját.
-És neked milyen heted volt? Gondolom izgalmasabb, mint nekem – mosolyogtam miközben a kakaóm után nyúltam, ami már kicsit kihűlt, de lehúztam az alját.
-Egy újabb unalmas szálloda szobában egyedül, nem valami jó. De szerencsére egy szállodába vagyunk Jacksonnal és pár haverjával, velük beszélgetek néha. De azért szeretnék már újra Londonba lenni, veletek – mosolygott hízelgően.
-Elmehetnénk bulizni, nem ártana meg tanulnod normálisan táncolni – kuncogtam.
-Köszi – próbált sértődött fejet vágni több-kevesebb sikerrel.
Valami zajt halottam Robtól.
-Várj, valaki kopog. Sietek vissza – hadarta majd felpattant és már ott sem volt.
-Ha sokáig távol leszel, én elalszok – suttogtam magam elé. De alig, hogy ezt kimondtam megjelent Rob valakivel. Nem nagyon láttam, mert csak egy olvasólámpa világított a szobájában a gépe pedig az ágyon volt,  nagyon reménykedtem épp nem valami csajjal akar hemperegni előttem.
-Jackson, komolyan ezért jöttél át? – kérdezte nevetve Rob.
-Tudod, jól hogy fizikai fájdalmat jelent a gitárom nélkül lenni – csendült fel az a hang, amit évek óta imádok. Jackson Rathbone. A szívem vad dobogásba kezdett, és az arcomra piros rózsákat festett zavarom. Atyám tizenkét éves korom óta nem váltott ki belőlem ilyen hatást egy férfi. Szedd össze magad Amanda, az istenit. Dorgáltam magam.
-Rob, te épp webkamerázól? – kérdezte miközben a gép felé közeledett, atyám milyen fejet vágjak?
-Igen, szóval mehetsz is… - ült be Rob a kamerám elé.
-Ugye nem épp pornó vagy valami? – kuncogott Jackson Robot lökdösve.
-Srácok mindent hallok, csak szóltam – mondtam suttogva, mire Jackson megállt, Rob lökdösésében.
-Egy lány? Azt mondat nincs barátnőd – suttogta Jackson, Rob fejét vizsgálva.
Idegességemben, elővettem egy szál cigit és az ablakomhoz léptem. Most éppen csak egy web kamera áll közöttünk… Nem voltam fanatikus Jackson fan, erre emlékeztetnem is kellett magam. Rob is azért jött velem ki nagyon jól, mert tök normálisan kezeltem. Ezt kell tennem Jacksonnal is, addig úgysem hallatszik el a szívem vad kalimpálása. Döntöttem el magamba, beleszívtam párat a cigimbe, majd visszaültem és akkor már Jackson és Rob kíváncsi képével voltam szembe.
-Itt vagyok – mosolyogtam mikor leültem ismét az ágyamra.
-Wáó – motyogta halkan Jackson. Rob pedig vagy az én fejem vagy a meglepett Jacksont bámulta.
-Amanda vagyok, Rob egyik Londoni barátja – motyogtam pár perc bámulás után.
-Jackson Rathbone – mosolygott rám ellenállhatatlanul.
-Igen, tudom ki vagy – kuncogtam kissé idegesen.
-Hol ismerkedtetek meg? – kérdezte Jack pár perc múlva. Én addig azon ábrándoztam milyen lehet a hosszú hajába beletúrni, vagy végigsimítani az állán.
-Rob egyik haverját leöntöttem kávéval, aztán Bobby bemutatott minket egymásnak – mosolyogtam Robra.
-És csak barátok vagytok? – nézett rám. Miközben lerúgta a cipőjét és elfeküdt az ágyon, Rob szintén így tett.
-Nagyon jó barátok – mosolyogtam Robra.
-Olyan mintha lenne egy újabb nővérem - kuncogott kissé idegesen Robert, aminek nem nagyon értettem okát.
-Miért idősebb vagy Robnál? – nézett rám meglepetten Jack.
-Nem, nem csak érettebb vagyok – kuncogtam fel.
-Srácok én elmegyek tusolni, ti úgyis ellesztek szerintem – mondta Rob. Majd pár perc múlva el is tűnt a szobából én pedig csak Jacksont bámultam.
-Szereted az Alkonyatot? – kérdezte pár perc múlva, kissé betegen mosolygott közben.
-Igen – vigyorogtam. – A könyvben Edward a kedvencem, a filmben pedig Jasper – vigyorogtam bambán.
-Csak viccelsz – kuncogott és közben a hajába túrt. Zavarban lett volna?
-Dehogy is. Szerintem a filmben nagyon jól kitalálták Jazzt - mosolyogtam miközben a hajamba túrtam. Nem akartam kimondani, hogy basszus olyan helyes vagy, hogy kamerán keresztül megtudnálak erőszakolni.
-Értem - mosolygott sejtelmesen.
-Tudom, nem illik ilyet kérdezni, de hány éves vagy? – kérdezte miközben arcomat vizsgálta, majd mintha testemet is szemügyre vette volna, nem mintha sokat láthatott volna belőlem.
-Nemsokára leszek húsz – mosolyogtam.
-Idősebbnek nézel ki – mondta, kissé meglepődve.
-Azt mondják érettebb is vagyok – rántottam meg a vállam. - Te pedig huszonnégy vagy ugye? - saccoltam be, nem tudtam, hogy nyolcvannégyes vagy nyolcvanötös.
-Milyen értesült vagy – mosolygott miközben egyik kezére támasztotta fejét és úgy bámult.
-Mióta ismeritek egymást Robbal? – kérdezte elgondolkodva.
-Ma van pontosan három hónapja, de kiderült, hogy egy gimibe jártunk. Sőt a tesóink még jártak is anno – kuncogtam.
-Komolyan? És egy ilyen lányra nem emlékezik Rob? – húzta el a száját Jackson.
-Nem is ismersz, lehet egy sorozat gyilkos vagyok, aki épp Robert Pattinsonra pályázik – néztem rá megjátszott felháborodással.
-Akkor más kinyírtad volna, volt rá három hónapod – kuncogott.
-Igaz – nevettem fel.
-Egyetemre jársz? – kérdezte kíváncsian.
-Igen, most vagyok elsős – mosolyogtam.
-Nem soká lesznek a vizsgáid ugye? – mosolygott mindentudóan.
-Pontossan – bólintottam vigyorogva.
-Dolgozól valahol? – kérdezgetett tovább.
-Igen, egy kávézóban – mosolyogtam.
-Akkor már értem a kávéborogatást – nevetett fel.
-Igen – vigyorogtam.
Körülbelül három órán keresztül beszélgettünk és a végén szerintem elaludtam.
Reggel a telefonom vad csörgésére keltem, ha minden jól megy, szerda van, ami egyet jelent azzal, hogy nehéz napom lesz. Mindig is utáltam a szerdát, hiszen már messze a hétvége, de a következő még nincs elég közel. Szaladgálva kapkodtam össze a cuccaimat, felkaptam egy egyszerű farmert egy fehér pólóval, bőrkabáttal, és az imádott tornacsukámat húztam a lábamra, a hajamat a fejem tetején összefogtam elbúcsúztam a nagyitól és már szaladtam is. Ilyen szaladgálással telt az egész napom, mindig késésben voltam és a sietés miatt a dolgok egyre jobban kicsúsztak a kezeim közül.
Végre fél kilenc volt és már a lépcsőnkön sétáltam fel. A postaládából kivett csekkeket nézegettem, rengeteg volt.
Húsz perc múlva már számológéppel a kezemben ültem a konyhában és számoltam a havi költségvetésünket. Nagyi gyógyszerei, a gázszámla, a villanyszámla, az internet, és a két biztosítás. Bárhogy számoltam nem jöttünk ki a hónap végére. A gyógyszerek ára körülbelül a másfélszerese lett. A számlák kifizetésére a pénz akkor sem lenne elég, ha egész hónapban nem vásárolnánk semmit.
Gondolkodtam, hogy felhívjam anyut, hogy küldjön pénzt. Már tíz perce vacilláltam, letettem a telefont, majd felvettem és újra bepötyögtem a számát.
Eldöntöttem, hogy megkérdem, mit veszthetek?
Már a harmadikat, negyediket, ötödiket csörgött a telefon mikor felvették.
-Szia, itt Amanda – vettem elő a mézes mázas hangom. De utáltok szívességet kérni.
-Szia kincsem – halottam meg anyu hangját. – Valami gond van? – tette fel rögtön a kérdést.Hát igen, mostanság nem nagyon beszélünk.
-Öhm, van egy aprócska – húztam el a szám.
-Na, mond kincsem – mondta kérlelően.
-Nem jövünk ki a hónapban, tudsz küldeni egy kis pénzt? – kérdeztem félve.
-Öhm, tudod Martin most vesztett egy nagy üzletet el és az egyetemed havi részletét is most fizettük ki – motyogta.
-Rendben. Köszi azért – motyogtam. - Na, de most mennem kell. Szia, anyu vigyázzatok magatokra – suttogtam majd kinyomtam a telefont és a könnyeim hullani kezdtek arcomról.
Teljesen szétestem, nem volt a legkellemesebb napom és akkor még ezek a pénzügyek. Nem tudtam kitől kérjek kölcsön, Clarie felajánlotta, hogy segít, de nem kérhetek tőle pénzt…
Nem fogok kérni senkitől, meg tudom csinálni. Elővettem a lap topom majd gyorsan bepötyögtem „állások”. Húsz perce bolyongtam már a világhálón, de nem találtam semmit. Elmehettem volna pultosnak egy egy éjszakára, mint régen vagy takaríthatnák valahol.
-Nem elég a pénz? – lépett mögém a nagyi. Összerezzentem hírtelen hangjától.
-Nem igazán – húztam el a szám.
-Azok a hülye gyógyszerek – simított végig a fején, amin most csak egy kendő volt. Rettenetesen hullott a haja az újabb kemoterápiától.
-Azokra szükség van nagyi, az a legfontosabb, hogy meggyógyulj – simítottam végig a kezén.
-Amanda, ne csapd be magad. Ebből én már nem fogok kigyógyulni, sosem – mosolygott rám bíztatóan.
-Nagyi, erős vagy meg tudod csinálni – győzködtem, mint egy kisgyerek.
-Harcolok, de már egyre nehezebb – sütötte le a szemeit.
-Többet kéne pihenned, nem kell minden másnap főtételt ennem – mosolyogtam rá biztatóan.
-Ez a legkevesebb kedvesem – mosolygott.
Pár percig csendben ültünk, én csak bámultam az asztallapot és gondolkodtam. Nem is mondta, hogy egyre fáradtabb.
-Elmegyek veled az orvoshoz valamelyik nap – jelentettem ki.
-Amanda, rák halálos betegség. Nem tudják meggyógyítani, ha megtudták volna már megcsinálták volna – nézett rám bíztatóan.
-De ugye nem akarsz itt hagyni? – tettem fel kétségbeesve a kérdést.
-Dehogy is szívem, te miattad harcolok ennyire – simított végig a hajamon. – Legalább azt meg kell várnom, hogy valaki lesz melletted – gördült le egy könnycsepp az arcán.
-De nem hagyhatsz itt – suttogtam, miközben egy könnycsepp elindult az arcomon.
-Amanda, ez az élet rendje. Az emberek megszületnek és az emberek meg is hallnak - suttogta a kezemet simogatva.
-De miért pont te? Miért nem éled meg, hogy dédunokáid legyenek. Miért ilyen nyomorult az élet? – tettem fel a kérdést.
-Fiatal koromban hittem az egyensúlyban. Van, aki szép, van, aki okos, van, aki szellemes, de mindenkinek van jó és rossz tulajdonsága, mindenkinek ez élet valamit ad és valamit elvesz. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van. De valamilyen szinten mégis hiszek benne, nagyon jó szüleim voltak, egy testvérem van, aki nem mindig a jó oldalon áll, rossz házasságom volt, de lett két gyermekem, akik nagyon jók voltak. Aztán az évek során csalódtam bennük, az élet olyannak képezte ki őket, akik már nem feltétlenül pozitív hősök lennének a mesékben. Közben jöttél te, Kris és Paul. Krissel nagyon jó gyerekek voltatok, unokaöcséd pedig elveszett. De rád vagyok a legbüszkébb, tudom, hogy még te is fogsz változni, hiszen az élet, megkoptatja a szellemességet, a szépséget és az észt, de benned, ezeken kívül nagyon nagy kincs van. Amit senki nem vehet el, csak te veszítheted el az éves során. Egyszer majd te is megérted kincsem – mosolygott rám a nagyi. – Mikor ugyanezt magyarázod az unokádnak – mosolygott rám.
-De ha én vagyok a jó, akkor miért nem érzem magam jól? Miért nem vagyok boldog? – kérdeztem értetlenül a nagyitól.
-Senki sem mondta, hogy aki jó az boldog is, de hiszek abban, hogy egyszer mindenki megkapja azt, amit érdemel – mosolygott rám kedvesen.

Másfél órával már a párnára hajtottam a fejem, tanultam egy órát, megfürödtem és ettem egy kis almás pitét, de végig nagyin, a rezsin és ez életemen járt az eszem. Mit kéne tennem? Valakitől kell kérnem pénzt, azt nagyon jól tudtam, és akkor felpattantam az ágyamból. Elővettem a múlt heti újságot az éjjeliszekrényemből, miközben felkapcsoltam az olvasólámpám. Elkezdtem lapozgatni, és megakadt a szemem az egyik álláson: Fiatal, csinos pincérlányt keresünk. Csak ennyi volt és a város egyik legmenőbb klubjának a rövidítése. Pénteken és szombaton tudnék járni, dolgozni, valószínű többet keresnék, minta a kávézóban. Gondolkodtam majd pár pillanat múlva elnyomott az álom.

Reggel morcosan keltem fel az ébresztőmre és csak húsz perc múlva tértem magamhoz mikor a hideg víz végig folyt a hátamon. Két perc múlva ki is ugrattam a zuhanykabinból és kapkodtam magamra a ruháim, egy zöld nacit és egy újabb fehér pólót húztam magamra. A hajamat eltűztem és egy kis reggeli után már szaladtam is.

Tíz órával később, egy kicsit hamarabb elkéretődtem a főnöktők és már szaladtam is a kinézett állás helye felé. Vettem pár mély lélegzetet, majd beléptem az ajtón. Épp most kezdtek elő pakolni, öt lányt láttam mindegyikük tűsarkú cipőben, rövid szoknyában és majdnem hogy csak melltartóban pakolgatott a pultban. Ha felvesznek én is, így fogok kinézni…

-Sziasztok. Munka ügyben kivel tudnék beszélni? – kérdeztem minél magabiztosabban.
-Már betöltötték az állást – mosolygott rám ez egyik lány barátságosan.
-Hát te? – lépett ki egy ötvenes pasi az egyik folyosóról.
-Munka miatt jöttem, de ha már be van töltve, akkor megyek is – mosolyogtam szomorúan.
-Nem, nem! Tetszel nekem. Dolgoztál már pultosként?
-Igen, három évig – motyogtam bambán a férfira nézve. – Most és pincérkeddem két éve.
-Mutasd mit tudsz. Agyatok neki dupla tálcát tele - nézett a lányokra.
-De főnök, azt csak Jenny tudja megcsinálni – nézett rá az egyik lány értetlenül.
-Nem baj, kipróbáljuk. Ha megcsinálod, megkapod az állást, ha nem akkor pápá – vigyorgott rám a pasi.
-Rendben – mosolyogtam. Majd ledobtam a kabátom és a táskám ez egyik asztalra.
-Úgysem fog sikerülni neki – suttogta az egyik lány.
Közbe az egyik csak kirakta az egyik pultra a két tálcát tele poharakkal és a poharakba vizet öntött.
-Kezdheted is – nézett rám a pasas és a lányok körém álltak. – Az asztalok között végigkell menned.
-Rendben – feltűrtem az pólómat majd megfogtam az egyik tálcát és a másikat is. Lassan elindultam velük, de megremegett a kezem. Tudtam annyira korrigálni, hogy nem löttyent ki a víz. Magabiztosan sétáltam az asztalok között, a véremben volt ez. Hiszen azért már öt éve dolgoztok tálcákkal. Majd letettem a tálcát a pultra
-Fel vagy véve – kurjantott fel a jövendőbeli főnököm. – És persze úgy kell felöltöznöd, mint a lányoknak.
-Szuper – mosolyogtam.
-Nyolc fontot kapsz egy órára és borravalónak a felét megtarthatod – mondta a főnök és már vette is a kabátját. – Pénteken és szombaton este nyolctól reggelig? – kérdezte még az ajtóban állva.
-Fantasztikus lenne – mosolyogtam már vidáman.
-Akkor holnap, pontosan nyolckor a pultban akarlak már látni. A lányok majd segítenek – mosolygott és már ott sem volt.
Pár szót váltottam a lányokkal és már siettem is haza. Nagyon jó órabérnek számított a nyolc font, a kávézóban ötöt kapok.
Mosolyogva sétáltam haza és már vártam a holnap estét. Elővettem a könyveimet, mert már muszáj volt a vizsgáimra készülnöm, hiszen nem sok időm lesz még rá.

Hírek

Sziasztok bocsi a kimaradásért, hamarosan hozom a kövit. És végre "megjelenik" Jackson :)
Remélem tetszeni fog, addig is igyekszem.