Ma rettenetesen nem találtam a helyem az előadásokon. Általában mindig értem miről beszélnek a különböző professzorok, de ma valahogy mintha más frekvenciára kapcsoltak volna és nem tudtam fogni az adást.
Körülbelül nyolc éve találtam ki, hogy tovább fogok tanulni, tizenkét évesen semmi kedvem nem volt az egészhez és azt mondtam anyuéknak: ”Tudjátok ki fog a könyv fölött ülni még tizenöt évig? Hát én nem, az tuti. ” Majd hetedikben valami megváltozott, elegem lett, hogy mindenki engem egy „szakmunkásnak” képzel el és a bátyám meg egyetemet végzett, hiper-szuper emberke lesz. Így hát felkötöttem azt a bizonyos nadrágot és tanultam. Majd felvettek az egyik legerősebb középiskolába, ahová a bátyám is járt. - Persze ennek én nagyon örültem. - Most azt gondoljátok, hogy nem szeretem a tesóm, pedig ez nem így van. Nagyon szeretem, sőt imádom. Persze féltékeny voltam rá nagyon sokszor, de mára már megtanultam, hogy ő is megdolgozik minden sikeréért. Elég nehéz volt nekem az a gimi, sokszor kerültem letargikus állapotba. Nem vagyok egy nagyagy inkább a szorgalmam, ami előre segített mindig is. Na, szóval igen, családi problémák miatt kihagytam egy évet a gimi után és már öt hónapja ide járok, a King’s College Egyetemre. Nem pont az én szívem joga annyira ez az egyetem, de pár régi barátom ide jár és ők dicsérték. Nagyon jók az iskola programjai, amiben én sajnos nem nagyon tudok részt venni.
-Amanda! Szia kislány?! – húzogatta előttem a kezét Liza, az egyik barátnőm, akivel elég sok közös óránk is van.
-Bocsi, teljesen elbambultam – ráztam meg a fejem. – Mit kérdeztél? – mosolyogtam rá.
-Csak, hogy nem kéne szaladnod arra a piros dologra, aminek négy kereke van és öt perc múlva indul? – nézett rám vigyorogva.
-Mi lenne velem nélküled! – nevettem fel, majd fel is kaptam a kabátom és szaladtam a buszra. Mivel négytől nyolcig egy kávézóban dolgozom.
London nem épp legforgalmasabb helyén volt ez a kis pub, de én imádtam. A kollégáim, a bútorokat, a színeket, az illatokat, az embereket és magát a hangulatot. Általában megszokott társaság ült bent, nem a leghangosabbak, de nem is a kőtőtűkkel járkáló nénik.
Éppen elértem a buszt, az emberek, mint mindig ma is csak magukkal foglalkoztak. A fiatalok hangosan nevettek a busz hátuljában, a negyven éveiben járó nők az újabb szennylap híreit rágták át, még a nyugdíjas korosztály a régi szép időkön elmélkedett. Ez volt London, a mindig pörgő, emberekkel hemzsegő város. Tiszta szívemből imádtam Londont és ezért sem költöztem el anyáékkal New Yorkba.
Negyed óra múlva már a lábaimat tettem gyorsan egymás után és haladtam a kávézó felé.
-Sajnálom Grace, fél perc és mehetsz is. Késett a buszom – kaptam le magamról a kabátot és már szaladtam is a ragtárba felakasztani azt és magamra kapni a köpenyt.
-Nyugi Amanda. Minden rendben – nevetett fel miközben ő meg lekapta a köpenyt és a kabátot húzta fel. – Na, de sietek. Tartsd a frontot - egy puszit nyomott az arcomra és már szaladt is.
A napom elég unalmasan telt, vagyis a pult mögött lapozgattam a jegyzeteimet, vagy éppen kiszolgáltam a fogyasztókat. Halottam, hogy megint nyitódik az ajtó és rögtön felkaptam a fejem és mosoly szaladt az arcomra. Bobby rögtön megindult felém, miután a mellette álló kettő srác leültette az egyik boxba.
-Szia – léptem ki a pult mögül és három puszit nyomtam az arcára. – Kiket hoztál? – bámultam a a két srácot, de nagy meglepetésemre ők is éppen engem vizslattak.
-Ők a legjobb haverjaim – mosolygott rám. - Valahova be akartak ülni és hát jobb ötlet híján itt, kötöttünk ki – kuncogott.
-Ezt megjegyeztem – húztam fel játékosan az orrom. - Majd visszahajoltam a pulthoz és kivettem a jegyzettömbömet, majd oda léptem hozzájuk.
-Sziasztok – léptem melléjük.
-Szia – motyogta az egyik maga elé bámulva, elég ismerős volt, de nem tudtam hova tenni hirtelen.
-Bobbykám te honnan ismersz ilyen lányokat? – nézett rajtam végig jelentőség teljesen a másik srác.
-Az egy elég vicces történet – mosolygott rám Bobby. – Na szóval ő Tom, mondta és a fejével az előbb megszólalt fiúra mutatott. Ő pedig Rob – mutatott a srácra, aki kitartóan bámult maga elé. - Ő pedig Amanda. – nézett végül rám. Nem voltak rossz pasik, főleg az második, de ennyiben is maradtam.
-Mit hozhatok nektek? – kérdeztem miközben magam elé húztam a papírosom.
-A szokásosat és nekik is – mondta nevetve Bobby miközben levágódott az egyik kanapéra.
-Akkor három szokásos, mindjárt jövök – mosolyogtam rájuk meg a pult felé igyekeztem.
Bobbyék után teljesen megtelt a pub, szóval szaladgáltam ide-oda. A srácok egész sokáig ott voltak, biztos akar még tőlem valamit Bobby, ahogy én ismerem. Nekem is eszembe jutott, hogy nálam maradt az inge, hiszen múltkor egy kis balesetünk történt, vagyis így ismerkedtünk meg. Ráborítottam egy csésze kávét és utána hazavittem kimosni, - mivel bántott a lelkiismeret, - kerítettem neki egyet és azt pedig kimostam.
-Bobby, itt az inged – nyomtam a kezébe a zacskót, amit már három hete a szekrényemben őrzök Bob számára.
-És csak barátok vagytok? - tette fel vigyorogva a kérdést Tom.
-Miért rajtad Rob inge van, akkor ti is keféltetek? – tette fel idegesen a kérdést Bobby.
Kezdtem magam kissé zavartan érezni, a pír valószínűleg már elöntötte az arcom.
-És milyen volt? – tetem fel a kérdést Tomnak, miközben Robot vizsgáltam. Mondjuk abba a kategóriába esik, akivel szívesen összegyűrnék pár lepedőt. Tom kitágult szemekkel vizsgált engem, de mire válaszolhatott volna témát váltottam. – A pulcsit megtarthatom? Tök kényelmes, szeretem a férfi pulcsikat. – néztem boci szemekkel Bob.
-Persze, és mi lenne ha inkább Kris pulcsiját vennéd fel? – bökött oldalba.
-Az úgy túl unalmas – nevettem fel.
Ekkor robogott be Mark, az éjszakás.
-Szia kislány – lépett oda mellém majd megpuszilt háromszor és ment az öltözök felé. – Mi volt az egyetemen? – kérdezte hátra fordulva, egyáltalán nem zavarta, hogy épp mással beszélgetek.
-Semmi, elég unalmas volt – vontam meg a vállam.
-Nem is tudom mit vártam – mosolygott majd bement a raktárba.
-Valamit kértek még? – kérdeztem mosolyogva a fiúktól.
-Nem, elvigyünk? – kérdezte mosolyogva Bobby.
-Tudom, hogy a mamám sütiére pályázol – nevettem fel, hiszen Bob imádtam a mamám főztjét, bár még csak kétszer evett nálunk, akkor egy heti adagot.
-Most lebuktam - nevetett zavartan.
-Nekem még el kell ugranom, bevásárolni, szóval ez most ugrott – húztam el a szám.
-Elmegyünk veled – vigyorgott Tom.
-Akkor tíz perc és indulhatunk, persze ha srácoknak sem gond – mosolyogtam Robertre.
-Nekem nem – vigyorgott Bob.
Gyorsan összeszedtem a cuccaim és már szaladtam is az ajtóhoz miután Marktól is elbúcsúztam.
A kocsi mellett álltak épp a fiúk nekem háttal és valamin veszekedhettek.
-Rob mi bajod van? – tettem fel a kérdést suttogva pár perc múlva Bob. Én még mindig az ajtóban álltam és néztem, hogy mi lesz ebből.
-Olyan fura ez a lány – mondta Rob, vagyis inkább kérdezte.
-Miért? Mert nem ugrott a nyakadba? A híres Edward Cullen szerepedért? – és akkor eset le, hogy ő Robert Pattinson, az Alkonyat sztárja. Anyu nagy rajongó volt én is az voltam.
-Igazából ki vagy borulva a rajongók miatt, de ha egy lány nem tenné fel a nyakát az autó-grammodért, akkor meg fura – jelentette ki Tom. És akkor megcsörrent a telefonom, mindhárman rögtön rám kapták a tekintetüket, én pedig a telefonomért nyúltam.
Kris neve villogott a képernyőn.
-Szia Kris! – kaptam fel a telefont.
-Szia hugi, van egy jó hírem – nevetett bele a telefonba.
-Kirugtak az egyetemről? – tettem fel kuncogva a kérdést.
-Csak szeretnéd. Szóval kíváncsi vagy? – kérdezte sejtelmesen.
-Igen! – vágtam rá izgatottan.
-A hétvégén hazamegyek – üvöltötte bele a készülékbe.
-Szuper. Jaj, már olyan régen ölelhettelek meg – áradoztam neki a telefonba.
-Oké, oké. De most mennem kell órára. Szia, vigyázz magadra – mondta és már le is tette.
-Hazajön! – ugrottam Bob nyakába.
-Én már beszéltem vele – vigyorgott.
-Honnan van meg a száma? – tettem fel értetlenül a kérdést.
-Ez legyen az én titkom – vigyorgott sejtelmesen.
-Kezdek félni tőled – kuncogtam miközben már a hátsó ülésen ültünk.
-Félhetsz is – kuncogott.
-Merre menyjek? – kérdezte Rob.
-A hipermárkethez – erőltettem magamra egy mosolyt, hiszen nem volt túl színpatikus eddig Robert Pattinson, sőt óriásit csalódtam benne.
Fél óra múlva már a kasszánál álltunk, a fiúk vettek maguknak pár doboz Heinekent.
-Még egy doboz kék Pall Mallt - mosolyogtam az eladóra.
-Elmúltál egyáltalán tizennyolc? – nézett rám kíváncsian a szemüvege alól.
-Igen, nem úgy nézek ki? – néztem rá idegesen. Azért mert nem vagyok túl magas miért ne lehetnék tizennyolc?
-Megmutatod a személyid? – kérdezte mogorván.
-Hagy Amanda, majd mi megvesszük – nézett rám Rob.
-Köszi. Akkor nem lesz kék Pall Mall, most örül? – motyogtam miután már toltam a kocsim az egyik padhoz még a fiúk fizetnek. Elég fáradt voltam, már hiszen szerda volt és eddig meg sem álltam, naponta öt, esetleg hat óra alvással, nem volt egyszerű életben maradni.
-Minden rendben? – lépett mellém Bobby és átvetette az egyik kezét a vállamon.
-Igen, csak elfáradtam – mosolyogtam rá.
-Hány órát dolgozol? –tette fel fájdalmasan a kérdést.
-Reggel négyet, aztán egyetem után négyet, ha nincs egyetem tizenkettőt – mosolyogtam miközben a szemeim dörzsöltem.
-Jól bírod, de ha segítség kell, rám számíthatsz – mosolygott rám biztatóan.
-Nem mondom azt, hogy sosem lesz szükségem a segítségedre, de most még elvagyok – nyomtam egy puszit Bobby arcára, miközben Rob már pakolta a szatyrokat a kocsiba.
-Köszönöm – mosolyogtam rá, hiszen udvarias volt.
-És itt a cigi – nyomta a kezembe bűnbánóan. Lehet szégyellte a fejét, hogy kibeszélt és rájöttem.
-Majd kifizetem, ha hazaértünk – mosolyogtam.
-Nincs rá szükség – vonta meg a vállát, majd beült a kocsiba.
-De amúgy te nem leszokó félben vagy? –nézett rám Bobby.
-Én?! Sosem voltam, csak Kris és anyu előtt – vontam meg a vállam.
-Jaja, értem – nevetett Bob.
-Főleg, hogy még ki sem szolgálják – kuncogott Tom.
-Általában kiszoktak – vigyorogtam rá.
-Merre menyek? – tette fel a kérdést ismét Rob, mikor már mind bent ültünk a kocsiban.
-Egy utcával előbb kell bekanyarodni mint hozzátok – mondta Bobby.
-Egy utcányira lakunk? – tette fel a kérdést meglepve.
-Úgy tűnik, amúgy meg Rob – néztem rá mosolyogva a visszapillantóban. – Kérhetek egy aláírást? – néztem rá vigyorogva már. – Anyukám nagy rajongó – tetem hozzá fél perc után.
Erre Tom és Bobby nevetni kezdtek.
-Sőt, képzeld el a húgomat Alicnek hívják – és hátradőltem az ülésben.
Rob meglepetten vezetett tovább.
-Komolyan? – nézett rám meglepve Tom.
-Neked van húgod? – nézett rám meglepve Bob.
-Igen tök komolyan, igen van anyunál tudod – mosolyogtam Bobbyra, hogy a többiek ne értsék.
-Itt megállhatsz – pattantam ki a kocsiból a házunk előtt. – Na gyertek – fogtam meg a táskám míg ők hozták a szatyrokat, kikerestem a kulcsom és már bent is voltunk.
-Amanda, kicsim te vagy az? –hallottam a nagyi hangját a konyhából.
-Nem, a betörő – nevettem fel miközben ledobtam a táskám és a cipőm. – Cipőket le, vagy felmostok – mosolyogtam a fiúkra.
-Kiket hoztál? – lépett ki mosolyogva a mamám. - Gondolhattam volna, ezek a férfiak. Kislányom te sem vagy semmi egyszerre három – kuncogott.
-Nagyi – nevettem fel. – Gyertek be a konyhába - mondtam a sután álló fiúknak vagyis Robnak és Tomnak. Bobby rögtön otthon érezte magát és leült az egyik székre.
-Ő itt Rob és Tom, Bobby barátai – mosolyogtam a nagyira, aki csak bólintott. – Ő pedig Marie, a nagymamám – mosolyogtam a srácokra.
-Hát szerintem gondolták, hogy nem a nővéred vagyok – mosolygott a nagyi miközben kivette a sütőből a meleg süteményt.
Órákig beszélgettünk a srácokkal, először a konyhába, majd a nappaliba. Tomot már teljesen megismertem, nagy csajozó, menő srác. Rob viselkedésesben volt egy kis kérdőjel, nem teljesen értettem őt, de annál izgalmasabb volt. Tom és Bobby bealudtak a kanapén, ehhez mondjuk lehet, hogy még hozzájárult Tom kocsijából felhozott Heineken is. Rob kissé szerencsétlenül ült a két srác között, megmosolyogtatott a jelenet.
-Gyere be te meg hozzám, simán elférünk az ágyamon – mosolyogtam rá. Megfogtam a kezét majd a szobám felé kezdtem húzni.
-Nekem haza kéne mennem – suttogta, az ajtóm előtt állva.
-Rob így nem vezethetsz, hívd fel, aki vár, hogy maradsz csak délelőtt mész és punk tum – vigyorogtam majd beléptem a szobámba. – Én most elszaladok tusolni, te meg feküdj le vagy valami – mondtam kissé zavartan. Jobban örültem volna, hogy ha Bobbyval kell egy ágyban aludnom, hiszen ő mégiscsak egy barátom és nem egy öt órája ismert srác. Bár abban biztos vagyok, Rob teljes úriemberként fog viselkedni, és talán nem is fújt bele a párnámba vagy ilyesmi. Gondolkodtam miközben gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam egy rövidnadrágot és a bátyám egyik régi pólóját.
Mikor beértem Rob már édesen szuszogott az ágyam egyik oldalába húzódva, gyorsan kiosontam, hogy megnézzem a fiúkat a nappaliba. Egy takarót varázsoltam rájuk, majd még belopództam a nagyihoz is, aki a tévé előtt a fotelben aludt.
-Nagyi – simítottam végig a vállán. – Feküdj be az ágyba, itt fájni fog a hátad reggelre – mosolyogtam rá majd besegítettem az ágyba és én is mentem lefeküdni.
Másnap reggel halk motoszkálásra keltem, Rob ült kissé értetlen fejjel az ágy szélén. Majd hirtelen megcsörrent a telefonja és rögtön az ágy mellett lévő nadrágjához nyúlt.
-Szia anyu – kapta fel a telefont.
-Elmentek kávézni és nem jössz haza éjszaka? – tette fel aggódva a kérdést a másik oldalról egy női hang. – Jól vagy kisfiam?
-Minden rendben, épp Bobby egyik haverjánál aludtunk. Tegnap kicsit sokat ittunk és már nem akartunk hazavezetni – magyarázkodott Rob suttogva, falószínű nem vette észre, hogy ébren vagyok.
-Miért suttogsz? – tette fel értetlenül a kérdést értetlenül a hang. –Egy lánnyal vagy? – vált izgatottá a hang.
-Anyu, ezt már megbeszéltük – suttogta idegesen Rob miközben a hajába túrt. – De Bobby barátja, ő egy lány – suttogta miközben felkelt és magára húzta a farmerját és kiment a folyosóra.
-Öcsi becsajoztál? – halottam meg még egy sikkantást a vonal túlsó végéről és akkor kilépett az ajtón.
Még vártam öt percet majd gyors készülődésbe kezdtem, fél óra múlva ismét a kávézóba kéne lennem.
Már a farmerom-gomboltam be mikor Rob belépett.
-Gyere csak – mosolyogtam rá és magamra kaptam gyorsan egy trikót.
-Tom és Bobby már a hűtőt pakolják ki – húzta el a száját. – Köszi, hogy itt maradhattunk – mosolygott rám.
-Nincs mit, hiszen barátok vagyunk. Bocsi, de nekem sietnem kell. Tíz perc múlva a kávézóban kéne lennem.
-Megint dolgozól? – nézett rám értetlenül.
-Igen – mosolyogtam, miközben bedobáltam a dolgaimat a táskámba és kivágódtam Rob mellett.
-Szia Amanda. A nagyid sült tojása isteni – nevetett Tom.
-Sziasztok, tudom Tom – nevettem majd egy falatot ettem belőle és már a fésűvel a kezembe vizsgáltam a fiúkat.
-Marie, Amanda sűrűn tér haza három sráccal? – tette fel Tom a kérdést a nagyimhoz fordulva.
-Nem sűrűn – mosolygott mamám rám. – De örülök, hogy vannak barátai és azok általában fiúk – mosolygott, miközben leült és a kávéját kezdte el kevergetni.
-Hogy hogy? – tette fel Rob a kérdést.
-Nem tudom – vontam meg a vállam.
-Majd elviszünk ám – vigyorgott rám Bobby, mikor meglátta, hogy az órámat bámulom.
-Komolyan? Köszönöm – ugrottam a nyakába és puszit nyomtam az arcára.
-Ha tudtam volna, hogy így reagál én ajánlom fel – kacsintott rám Tom.
Húsz perc múlva már a kávézó előtt becsúsztam a fiúktól és teljesen feltöltődve mentem be a kávézóba, ahol már Grace a székeket pakolgatta.
-Figyu, nem akarsz bemutatni nekik – vigyorgott miközben a parkolóban cigiző bandára nézett.
-Azt hittem foglalt vagy – néztem rá meglepetten.
-Az vagyok, de jobb bebiztosítani magam – kacsintott rám. Igen Grace ilyen volt, mindenki azt mondja, hogy milyenek a férfiak, hát a nők sem különbek. Sajnos.
-Okés – mosolyogtam rá, bár legszívesebben elküldtem volna a francba. Az biztos, hogy az én barátaimmal nem fog szórakozni, jóba vagyok vele és tényleg rendes lány, de az ilyen dolgaitól feláll a hátamon a szőr.
A napi aktivitás egyre jobban csökkent, hulla fáradt voltam, hiszen nem valami sokat aludtam és rengeteg dolgom volt ma is. De attól függetlenül nagyon örültem, hogy Bobra ráöntöttem anno azt a kávét, jobb embere nem is borulhatott volna a forró koffein adag.
Tom Sturridge - Bobby egyik gyerekkori barátja -
Robert Pattinson - szerintem őt nem kell bemutatni -
